Oktatás

Üdvözletem!

Előző bejegyzésemben ígértem, hogy egy külön írásban kifejtem a gondolataimat a mai oktatással kapcsolatban.
A probléma elég nagy, de nincs teljesen veszve minden. Annak nem sok értelmét látom, hogy elkezdjem szidni az oktatási rendszert, mert az olyan, mint panaszkodással megoldani egy problémát. A hibáit próbálom összefoglalni és utána megoldást kínálni rá.

Az első nagy baj a kötelező (azon kívül, hogy kötelező és máris frusztrációt kelt az emberben) oktatási rendszerrel az, hogy egy előre megírt, rugalmatlan tantervvel dolgoznak a tanárok. A tananyag elavult, nem felel meg a mai elvárásoknak. Nem felkeltik a diák érdeklődését, hanem elnyomják, kiirtják belőlük a maradék kreativitást. Kész tényekkel bombázzák őket. Nincs helye az önálló gondolkodásnak. A megoldás nagyon egyszerű, a leírtak ellenkezőjét kellene csinálni: frissíteni a tananyagot, önálló gondolkodásra való nevelést támogatni, kreativitást fejleszteni.
Mondanék pár példát. A történelmet egy nagyon fontos dolognak tartom. Sőt.. talán a magyar nemzet egyik alappillére lenne. Ugyanis ez határozza meg a magyar embernek az identitástudatát. Persze a múltunkat szépen lehazudják, finnugor eredetű a nyelvünk (tessék utánanézni, hogy ez mekkora ökörség) és még sorolhatnám tovább-tovább.
Pearl Harbor-tól (ugye tudjuk a dátumot, meg hogy a Japánok támadták meg, de hogy miért ezt már nem nagyon írják bele... legalábbis az igazi indokot) kezdve a szeptember 11-i "terrortámadásig" (terrorizmus: egy nagyon jó biznisz).
Itt jön be a képbe az oktatás totális leépítése. Gondolkodó emberekre nincs szükség. Hogy miért? Mert az egy-két fejes/család, akik emögött a pénzvilág fölött állnak nem szeretik az ilyen tulajdonságokkal rendelkező embereket, mert ha sokan átlátnának a szitán, akkor az veszélyt jelentene számukra).
Valljuk be.. az oktatás egy félelemre épülő rendszer: ha nem tanulsz megbuksz (és fizetsz is a bukott kreditek után).
Sokan nem szeretik a fizikát. Meg is értem miért. Én abban a szerencsés helyzetben voltam, hogy amikor még nem tanultam fizikát hozzájutottam egy könyvhöz (A modern fizika), ami teljesen felkeltette az érdeklődésemet a világ dolgai iránt. Ez a lényeg! Felkelteni az érdeklődést. Kémiából kísérletezni (bocsánat, tudom.. nincs rá pénz, finnugor konferenciát tartani 150 millió Ft-ból... arra van pénz). A pénz jelen elburjánzott formájában egy hihetetlen nagy korlátozó tényező. Profit alapján dönteni valamiről... Ha belegondolunk mekkora abszurd dolog. Úgy legyártani dolgokat, hogy elavuljon, csak azért hogy pörögjön a piac és minél nagyobb legyen a képzeletbeli "növekedés". Óriási mértékű pazarlás. Ez egy másik téma, nem akarok ennyire elkanyarodni (A Venus Project-re érdemes rákeresni).
Szóval nincs pénz kísérletezni, de elvárjuk a diáktól, hogy tanulja az unalmas képleteket. Ez igen. Arról nem is beszélve, hogy sokan panaszkodnak, hogy a diák tiszteletlen. Erre csak azt tudom mondani, hogy a tanár is az. Lenézi a diákot, nem türelmes vele. De elvárja, hogy tisztelje. A tisztelet kétirányú dolog, nem egy.

A magyar tantárgyról ne is beszéljünk. Úgy tudnám elképzelni az órákat, hogy mindenki kifejti a saját véleményét egy művel kapcsolatban. Biztos vagyok benne, hogy mindenkiben más érzéseket vált ki egy adott alkotás. Senkinek sincs azonos előélete. Lehet ha valaki például a szeretetről/szerelemről olvas, akkor kellemes, jó érzés tölti el, de lehet, hogy pont az ellenkezője. Megmondani a diákoknak, hogy mit gondoljanak egy adott műről... nonszensz. A magyar nyelvtanról ne is beszéljünk. Amikor annak idején tanultam, senki nem beszélt a nyelvben rejlő potenciálokról. Például a felhő szóba már bele is van kódolva a jelenség: felszálló hő. De rengeteg ilyen kifejezést lehetne írni. És akkor azt mondják, hogy összelopkodtuk. Szép kilátások. Nem véletlenül van annyi magyar feltaláló.

Hogyan lehetne helyrerázni az egész oktatást? Először is egy teljesen új tantervvel. Megszüntetni az osztályozást és egy új értékelési módszert kellene kidolgozni. De a legfontosabb feladat az érdeklődés felkeltése. Ugyanis ezután a nebuló már saját önerejéből fejlesztené saját tudását. A tanár feladata a kíséret lenne, az iránymutatás, a támogatás. Mint egy térkép/iránytű. Ma viszont a szakadékba irányítjuk a tanulókat. Mire kilépnek az iskolából, egy önálló gondolatra nem képes biorobotot képzünk ki belőle, aki utána elmegy a Tesco-ba dolgozni. Félreértés ne essék, egyáltalán nem nézem le, aki Tesco-ba dolgozik. Az ilyen munkát réges-rég meg lehetne oldani robotokkal. De ugye jön a felháborodás, hogy na de jó.. akkor hol lesz a munka? A robotok elveszik a munkát... Megint a Venus Project-re tudok utalni. Ott szépen le vannak írva, hogyan kellene az alapjaitól kezdve újraépíteni a társadalmi rendszert. Mert jelen körülmények között ez így tényleg nem működne.

Valljuk be... sok diák az alapján választ hivatást, hogy mennyi pénzt kap érte. Ez egy nagyon szomorú dolog. Miért ér kevesebbet egy tanár például, aki a jövő generációját neveli, mint egy bankár, aki semmilyen értéket nem állít elő, spekulál más pénzével és így tesz szert haszonra? Az a baj, hogy most elég rosszak a kilátások. A megoldás pedig az oktatásban rejlik. Felnyitni a fiatalok szemét, hogy lehet ezt másképpen is csinálni. Ahogy egyik kedvenc előadóm, Dr. Veress József mondaná:

"Fiatalok... Ha valaki azt mondja Önöknek, hogy nincs más alternatíva, akkor biztosan van!"

Amit az idősek elrontottak, azt ne vigyék tovább, hanem tanuljanak a hibáikból és javítsák ki. De ehhez sok tanulásra van szükség. Arról nem is beszélve, hogy mennyire fontos az, hogy az ember megismerkedjen az igazsággal. Ez elengedhetetlen ahhoz, hogy az ember átlássa a mai világ problémáit. De természetesen ezt is próbálják szépen eltitkolni.
Nem tudom feltettétek-e már a kérdést, miért megy annyi Győzike Show, meg nem tudom én milyen Xfaktor, Voice, stb... Azért, mert ilyenkor az ember figyelmét, le lehet foglalni, el lehet terelni az igazi problémákról. Figyeljétek meg a reklámokat: gyógyszer, gyógyszer, mosószer. Semmi építő jellegű dolog. Az Internet egy nagyon jó dolog. De ügyesen kell használni, ugyanis rengeteg dezinformáció is megtalálható rajta.

Még pár gondolatot írnék milyen új tárgyakat kellene bevezetni. Ma csak olyan tárgyakat tanulnak a diákok, amik a racionális tudást fejlesztik. Viszont nagyon sokan nincsenek tisztában a fontosabb érzésekkel, és hogy ezeket hogyan kellene kezelni. Sokan azt gondolják, ha valaki érzékeny, vagy rendelkezik egy minimális érzelmi intelligenciával, az biztosan csak egy nyálas személyiség lehet. Aki ilyet állít, az szerintem kitöltötte magáról a szegénységi bizonyítványát. Külön órákat lehetne tartani arról, miért fontos, hogy odafigyeljünk a másikra, türelmesek legyünk vele szemben. Ugyanis ezt fogjuk visszakapni. Sokkal könnyebben jut előre az ember ha segítik, biztatják, mintha akadályoznák. Egosita világban élünk, ahol az egyén az elsődleges, minden más utána van. Ezen is sürgősen változtatni kellene. Megtanítani a diákokkal, hogy minden ember más. Más előélettel, más tapasztalatokkal. Ezekből nagyon sokat lehet tanulni, csak nyitott szívvel és bizalommal kell a másikhoz fordulni. Ezt a másik személy megérzi és létrejön a kölcsönösség. Így sokkal könnyebb előrejutni akármiben is. Ilyenkor automatikusan megszűnne a széthúzás is egy adott csoporton belül. Ezt nem mondják el sehol, a szülők sem, így hát viszik a negatív mintát az iskolába és a következő generációra is átszáll. Ezen lehetne változtatni, remélem fognak is változni a dolgok. Ugyanis nem hiszem, hogy azért születtünk volna a Földre, hogy ilyen körülmények között éljük le az életünket, holott egy nagyon jó helyet lehetne itt létrehozni. Egy igazi játszóteret, ahol mindenki jól érzi magát és azt csinálja amit szeret. Hogy ez utópisztikusan hangzik? Meglehet.. de lehetséges... és ha sikerül elhitetni az emberekkel, hogy ez bizony nem lehetséges, akkor úgy is lesz. Ma ez megy.. félelemkeltés, függőség kialakítása stb. Nézni kell a híreket (pontosabban nem kellene) és ott minden benne van.

A kulcs az oktatás: ugyanis ez az egyetlen módszer arra, hogy felnyithassuk az emberek szemét és egy jobb világot hozzunk létre, ahol mindenki szeret élni.

Minden jót!

RicHi


Ui.: Szokás szerint várom a véleményeket/hozzászólásokat/javaslatokat/ötleteket.

Figyeljünk oda a másikra, mert ő is ember!

Szép estét kívánok!

Régen írtam már a blogomba, ezért úgy döntöttem pótolom ezt a hiányosságomat.

Valamelyik bejegyzésemben írtam már, hogy azt kapjuk vissza az Élettől, amit belerakunk. Ha segítünk a másiknak, akkor ezt ugyanúgy vissza fogjuk kapni, mintha ártanánk valakinek. Természetesen nem biztos, hogy pont attól az embertől, akinek segítettünk/ártottunk. Felmerül a kérdés, hogy miért figyeljünk oda a másikra, hiszen mindenkinek megvan a maga gondja, baja. Nem érek én rá más problémáival foglalkozni, nekem is van elég. Mégis ha jobban belegondolunk... egy nagy csapatban játszunk. A mai pénzvilág annyira széthúzta az embereket, annyira hajhásszák az anyagi javakat, hogy észre sem veszik mennyi értéket nem becsülnek meg. Kezdve a barátságtól, a különböző emberi kapcsolatokig, a közös élményekig.
Halottas ingen nincsen zseb. Nem viszünk semmit magunkkal. Az okostelefon, a plazma TV marad. Viszont az élményeinket, az érzéseinket, a tetteink következményeit magunkkal visszük.

Most olvasok egy könyvet, amit bátran merek ajánlani mindenkinek, ugyanis ez a könyv adta most az ihletet, hogy írjak pár sort. A címe: Boldogság művészete. Nagyon sok igazságot ír le benne. Ha azokat a dolgokat megfogadnánk, amik a könyvben le vannak írva, kevesebb gond lenne a világban. A poén az, hogy olyan pofon egyszerű tanácsokat/tanításokat ír le, hogy az már fáj. Egy valami biztos. Mindannyian meghalunk, ez nem vitás. A kérdés az, hogy hogyan éljük le az életünket és a végén hogyan válaszolunk arra a kérdésre, hogy mit tettem le az asztalra. Másokat (és ezzel önmagunkat is) segítve, vagy pedig ellenségesen és a másikat hátráltatva. Arról nem is beszélve, hogy hajlamosak vagyunk egy emberről úgy véleményt alkotni, hogy halvány lila gőzünk nincs min ment keresztül. Csak a felszín látszik. Amit most látunk egy emberből, az a múlt történéseinek az eredménye.

"- Örülök, hogy megismertelek!
 - Nem ismertél meg, csak találkoztunk."
Ebben azt hiszem minden benne van. Talán egy élet is kevés ahhoz, hogy a másikat megismerjük. Visszakanyarodva az előző gondolatmenethez. Ritkán tesszük fel azt a kérdést, hogy az adott ember miért viselkedik úgy, mi lehet az oka. De.. talán nem is kell. Elég ha tisztelettel és bizalommal fordulunk a másikhoz. Ezt a másik megérzi és ő is nyitottabb lesz. Talán meg is fog ijedni, mert ugye a mai világ a félelemre épül és mindenki mindenkit csak ki akar használni. "Valami biztos kell neki... ezért keres csak meg és ezért kedves velem" játszódhat le az ember fejében. Szomorú, hogy ideáig fajultak a dolgok. Bízom benne, hogy ez idővel változni fog. Ha megértjük azt, hogy a másik is ember és ugyanúgy célja az, hogy boldog életet éljen, már előrébb vagyunk. Jé egy közös cél, egy újabb közös vonás. Miért ne segítenék ebben? Első olvasatra naívan is hangzik. Az ellenségemnek (vagy egy idegennek) miért segítenék? Jajj hagyjuk már. Azért, mert így reményt lehet adni az embereknek. Hogy lehet még jó világ. Ha valakinek örömet okozol, az tovább gyűrűzhet. Nem kell megváltani a világot nem erről van szó. Elég ha a környezetünkben megteszünk minden tőlünk telhetőt. Az úgyis tovább fog terjedni.

Érdemes megemlíteni, hogy mennyire fontos is a nézőpont kérdése. A könyvben gyönyörűen le van írva, hogyan tudunk nézőpontot váltani. Ez először nem egyszerű, ugyanis a csökönyös agy az ego-ra van kondícionálva és csak is kizárólag az ő érdekeit nézi. Miért lehetek én hálás az ellenségemnek? Például azért, mert ilyenkor lehet a legtöbbet fejlődni. A türelmet és az belső békét lehet hihetetlen mód fejleszteni. Ha minden rendben van, úgy könnyű a dolog, abban nincsen igazi kihívás. Elég paradox dolog de így van. Sokszor olyan dolgokat kell megélnünk, amire akkor azt mondtuk, hogy bárcsak ne történt volna meg. De utólag visszagondolva nagyon is jó, hogy megtörtént. Ha a magam példáját veszem, akkor voltak olyan helyzetek, hogy jó lett volna ha meg sem történtek volna, mert sok kellemetlen dologtól megkíméltek volna. De visszagondolva, örülök, hogy így alakultak a dolgok, mert akkor most nem itt tartanék.
Természetesen én is csalódtam emberekben, olyanokban is, akikről nem is gondoltam volna. Ez az élet rendje. Nem minden kapcsolatnak az a célja, hogy életünk végéig tartson. Lehet ez indítja el az embert egy új úton. Úgy gondolom, hogy ezeket a csalódásokat el kell rakni a megfelelő helyre, tanulni belőle és továbblépni. A következő embernek pedig megadni a lehetőséget (és nem általánosítani a csalódásainkból). Szóval az embert bárki is bántsa meg, nem érdemes rá haragudni, vagy gyűlölni. Az csak felemészti az embert. Gyűlölet: gyűlik és öl. Benne van a szóban is.

Mindenkinek jár egy esély én úgy gondolom. A bizalom jár. Aztán, hogy ezzel ki hogyan él, az már más kérdés. Le lehet élni egy életet úgy, hogy állandóan gyanakodunk. Csak szerintem nem érdemes. Páncélt lehet viselni, hogy megvédjük magunkat, de egy idő után belefárad az ember.
A mai világban a szenvedést a tudatlanság okozza. Nem ismerjük a történelmünket, nem ismerjük magunkat, nem ismerjük az embereket.
Az oktatás tudatos leépítéséről ne is beszéljünk. Erről egy külön bejegyzést fogok szentelni, ugyanis éppen van szerencsém benne lenni.
Nehéz átállni erre az újfajta viselkedésre/életfelfogásra, hogy türelemmel legyünk a másikkal szemben. De ugyanolyan ez, mint az edzés. Keményen kell küzdeni. Csak itt nem fizikailag, hanem szellemileg és lelkileg.
Zárszóként: "Figyeljünk oda a másikra, mert ő is ember!"

Minden jót!

RicHi