Kérdezz - Felelek: A Mester és a Tanítványa

Sziasztok!

Egy rövid kis történetet szeretnék megosztani veletek. Saját szerzemény, a gondolatok benne pedig az elmúlt évek tapasztalatai és amiket eddig olvastam.

Egyik nap az ifjú tanítvány sietve rohant mesteréhez. A mester a egy öreg fa alatt ült csendesen, békésen. Miután az ifjú megszólította a mesterét, egy hosszú párbeszéd vette kezdetét.
- Szerbusz Mester! Miért van az, hogy akármit is teszek, az emberek nem vesznek észre és állandóan fájdalmat okoznak nekem?
- Édes fiam, nem az emberek okoznak neked fájdalmat, hanem saját magad.
- Nem értem, hiszen ők bántanak engem és nem foglalkoznak velem.
- Ezek csak elvárások. Gondolatok a fejedben. Ha ezeknek az elvárásoknak valaki nem felel meg, akkor magadban keletkezik a szenvedés és a nem foglalkozás érzése. Másoktól várod el a törődést, holott magaddal ezt nem teszed. Szóval nem ők okozzák a fájdalmat, hanem te váltod ki saját magadból.
- Miért okoznék saját magamnak fájdalmat?
- Azért, mert ebből fogsz rengeteged tanulni. Meg tudod húzni a határokat. Ezeket az eseményeket vagy saját magad javára fordítod, vagy önmagad ellen. A döntés mindig a te kezedben van.
- Tehát azt akarod mondani, hogy én okozom ezt magamnak?
- Igen. Még ha nem is tudatosan. Amikor megszületünk, akkor céllal jövünk ide. Ezt a célt, hogy elérjük kellenek olyan "negatív" események, amik kifejlesztik bennünk azokat a képességeket, amik később ahhoz kellenek, hogy elérjük a célunkat. Ilyen szempontból negatív esemény, nem létezik. Ez 
csak egy címke, amit rábiggyesztünk egyes történésekre. Pozitív, ha megfelelt az elvárásainknak, negatív ha nem. Holott egyáltalán nem biztos, hogy azok az elvárások előrébb viszik az életünket.
- A szeretett kedvesem is cserben hagyott, elhagyott, kidobott. Pedig én nagyon szerettem. Szóval ennek is célja volt. De micsoda?
- Az drága fiam az, hogy megéld önmagad poklát. A szenvedést. Enélkül nem fogod tudni megérteni a másik ember gondját, baját. Ahhoz, hogy megismerj valakit nem elég annyi, hogy csak beszélgetsz vele. Rá kell hangolódnod, hallanod kell mit mond a lelke. Ez az igazi megismerés. Sok időt vesz igénybe. De ahhoz, hogy meglásd a másik ember poklát, örömét, ahhoz elengedhetetlen, hogy te is átéld. Az volt a célja annak a szerelemnek, hogy elindítson ezen az úton.
- A másik problémám mester, hogy néha hajlamos vagyok megsérteni embereket, kierőszakolni dolgokat, csakhogy észrevegyenek. Ez miért van?
- Azért, mert ilyenkor az egod tör a felszínre. Az ego mindig a középpontban akar lenni, szeretve kell hogy legyen, különben nem érzi jól magát. A legtöbb ember kívülről várja a szeretetet. Gyakran saját magukat sem szeretik. Hogy várhatják el, hogy más szeresse ha közben saját magukat semmibe nézik? Az ilyet nem szeretetnek nevezem, hanem az ego kicsapongó feltűnési viszketegségének. Semmi köze nincs a szeretethez. A Nap sem mondja, hogy most nem sugárzok energiát, mert senki sem szeret. Amikor már jól fogod érezni magad a bőrödben, hidd el, azt más is észre fogja venni. Nem lesz szükséged különböző taktikákhoz, sértődésekhez ahhoz, hogy magadra vond a figyelmed és kierőszakold másik odafigyelését. Nem lesz szükség rá, mert jól fogod magad érezni a bőrödben.
- Hogyan érhető ez el?
- Nagyon sok gyakorlással és komoly önkontrollal. Sokan azt hiszik, hogy elolvasnak egy könyvet, vagy egy írást és meg fog változni az életük. Holott az csak a kezdet. Egy olvasni tanuló csemetétől sem várhatod el, hogy olvasson rögtön, miután megmutattad neki az összes betűt. Az csak a bemelegítő. Ezután kezdődik a kitartó munka és gyakorlás, aminek meglesz a gyümölcse.
- Mi lesz ez a gyümölcs?
- A belső béke. Ha ezt eléred, akkor kiegyensúlyozott lesz az életedet, nem fogsz aggódni feleslegesen, nem állítasz fel elvárásokat. Élvezni fogod az életet és kihasználod és elfogadod minden pillanatát úgy ahogy van. Ilyenkor az ego elcsendesül, nem fogsz ragaszkodni dolgokhoz. Ugyanis a legnagyobb szenvedést a ragaszkodás okoz. Mereven, görcsösen kötődünk dolgokhoz. Legyen szó bármilyen kapcsolatról, tárgyról. Elengedni dolgokat sokkal nehezebb, mint megszerezni. Mivel az ego énközpontú és a szerzés a fő célja, ezért ebben leli örömét. Ezért olyan ma a világ, amilyen. Én- és pénzközpontú, materialista, egyszer élünk felfogású. Attól, mert a tudomány valamit nem tud megmagyarázni, az már nem is létezik. Te is tudod, hogy van gondolat. De még senki sem bírta kimutatni.
- Dehogynem. Ott a CT és az MRI.
- Tévedsz. Azzal csak a gondolat hatását mutatják ki az agyra. Soha nem fogják megmondani, mire gondolt az illető. Ma a kutatók az agyban keresgélnek a gondolatok után. Ezt ahhoz tudnám hasonlítani, mintha odaadnék neked egy rádiót. Azt mondom neked, hogy keresd meg, hogy honnan beszél a riporter. Szétszeded, megvizsgálod, de semmi. Attól, hogy széttöröd, az adás ugyanúgy menni fog. Az élet is ilyen. A tested egy rádió. Attól, hogy meghalsz, még nem lesz vége az adásnak.
- Ha ez így van, akkor miért nem mondják el ezt az embereknek? Miért nem lenne jobb és egy békésebb világ?
- Azért, mert ha az emberek elkezdenek gondolkodni, akkor rossz lesz annak a felső 0.001% embernek ott fent, akik ez mögött állnak. A pénzhatalom mögött. Ők teljesen az ego irányítása alatt állnak. A szeretet szót nem ismerik. Sajnos a magyarban nem tudjuk szétszedni a szeretet szót, pedig 3 "fokozata" van. Az erosz, a fília és az agapé. Az erosz, amikor valaki iránt testi vonzalmat érzel (szerelmes vagy), a fília, amikor szereted a barátod (lelki szeretet), az agapé, pedig a legmagasabb rendű szeretet. Amikor önzetlenül segítesz valakinek bármilyen ellenszolgáltatás nélkül. Holott, ilyenkor nem csak neki segítesz, hanem saját magadnak is. Csak ez rejtve marad. Az ego "szeretete" az, hogy adsz és mindig visszavár valamit. Innen tudod, hogy az egoddal szeretsz és nem a lelkeddel. Anno én is rengetegszer beleestem ebbe a hibába. Vártam mindig az ellenszolgáltatást és én érzetem magam rosszul, ha ez nem következett be. De ezek sem véletlenül voltak. Az ember addig követi el ugyanazokat a hibákat, amíg nem tanul belőlük.
- Szóval azt mondod, hogy én az egommal szeretek, ha viszonzást várok?
- Pontosan.
- De nekem az rosszul esik, ha valakit kedvelek/szeretek, de ő meg rám se bagózik.
- Nem véletlenül van. Vagy nincs még azon a szinten, hogy meglássa ezeket a dolgokat vagy valóban nem érdekled. Nem becsüli meg azokat az értékeket, amiket te már igen. Viszont ebből is tanulhatsz. Az egod ilyenkor felizzik és tiltakozik. Csendesítsd el és egyből jobban leszel.
- Nem olyan egyszerű az.
- Persze, hogy nem az. Sok munka és verejtékes gyakorlás.
- Remélem sikerülni fog.
- Csak hinned kell benne. Óriási erő lakozik benned, aminek tudatában sem vagy.
- Köszönöm, Mester!
- Ne nekem köszönd. Légy felelős a tetteidért, és bármit elérhetsz a világon. Keress, kutass, mert amit elmondtam az csak a jéghegy csúcsa. Az út hosszú. Tedd élvezetessé, segíts másokon.

”Ha igazán őszintén és elfogulatlanul, gondosan megvizsgálunk minden helyzetet, akkor rájövünk, nagymértékben mi is felelősek vagyunk az események alakulásáért”

Hiszem, hogy mindannyiunkban ott van mind a Mester, mind a Tanítvány. Üljetek le néha, kapcsoljátok ki a TV-t, számítógépet és figyeljetek, hátha megszólal. Mindig ott van veletek és segíthet a nehéz helyzetekben.

Minden jót, boldog karácsony és még boldogabb új évet és életet kívánok mindenkinek!

Üdv.:

RicHi

Miért vagyunk Itt?

Tiszteletem!

Gondolom már sokatokban felmerült a kérdés, hogy miért vagyunk Itt? Miért születünk ide, erre a Földre. A mai tudásunk, hitvilágunk és materialista szemléletünk szerint erre a kérdésre azt lehetne válaszolni, hogy valami véletlen folytán megszületünk, éli mindenki az életét, ahogy tudja, majd egyszer meghalunk és nagy sötétség. Ez a szemlélet arra ösztönöz, hogy egyszer élünk, használj ki mindent és mindenkit, mert úgyis meghalunk. Ilyen szempontból én ezt a kérdést más oldalról közelíteném meg.

Mindenképpen vallom, hogy feladattal jövünk a világra. Az alapcélok/feladatok közé tartozik: elérjük a tartós boldogság állapotát, fejlődjünk, tanuljunk, alkossunk. Meg merem kockáztatni, hogy ez az állapot (a tartós boldogság) megegyezik a sok helyen írt "megvilágosodott" állapottal. Ilyenkor lehullik a lepel az egész mindenségről, összeáll a kép és sok olyan dologra döbben rá az ember, amibe bele se mer gondolni. Hogy ezek mik, most nem részletezném, mert sem bizonyítani, sem tapasztalatom nincs (még) benne. Most a saját elképzeléseimet szeretném vázolni a teljesség igénye nélkül.
Úgy vélem, hogy az élet nem egy véletlen bekövetkezett eseménysorozat kusza eredménye. Ezt állítani kb olyan, mintha odaadnék valakinek egy zacskót, amiben benne van minden szükséges alkatrész, ami egy használható órához szükséges és azt mondanám az illetőnek, hogy addig rázza, amíg működő órát kapunk. Lehetetlen és egyben abszurd gondolat. Szóval ha abból indulunk ki, hogy az élet egy tudatos, megtervezett "valami", akkor kérdés, hogy ki tervezte meg és miért? Isten? Az Univerzum? A Tudat? Sokféleképpen utalnak rá, de a lényeg mindegyiknél ugyanaz csak a név más.

Egy pillanat erejéig engedjük szabadjára a fantáziánkat és képzeljük el a következő helyzetet. Maradjunk a materialista szemléletnél, mert úgy talán jobban el lehet képzelni a helyzetet. Tegyük fel, hogy egyetlen ember élne a Földön. Mivel magányosan érzi magát, ezért úgy dönt, hogy készít virtuális valóságot, amibe ha belép, akkor elfelejti azt, hogy belépett ebbe a rendszerbe, önálló egyénként van benne, leéli a virtuális életét a leprogramozott szabályok szerint. Majd amikor vége (amikor meghal), akkor visszatér a "valóságba" és dönthet, hogy újra játszik, vagy sem. Elkészít mindent: embereket, tárgyakat stb.
Ha ezt az analógiát követjük, akkor felmerül a kérdés, hogy miért születünk meg egyáltalán, miért nem jó ahonnan indulunk (nevezzük magasabb szférának). Véleményem szerint azért, mert a lélek vágyódik a kihívásokra. A Föld ilyen szempontból olyan, mint egy kemény egyetem, ahol megy a szívatás, de ennek ellenére ha sikerül egy tartalmas és jó életet leélni, akkor az egy ötösnek felel meg.

Az  Élet egy nagy iskola. Ráadásul a legkeményebbek közé tartozik. Arról nem is beszélve, hogy úgy gondoljuk, hogy itt lehet csak értelmes Élet. Meg vagyok róla győződve, hogy vannak olyan magasan fejlett civilizációk, akik évmilliókkal előttünk járnak. Felmerül a kérdés, hogy miért nem látogatnak meg minket. A válasz nagyon egyszerű: nem vagyunk rá felkészülve szellemileg. Amivel rendelkeznek tudást, rosszra használnánk és elpusztítanánk ezt a gyönyörű Földet. Meg kell mondani, most is azt csináljuk elég intenzíven. Azt nem említve, hogy vannak egyetemes törvények, amik elsőre hülyén hangzanak. Az régi írásokban rengeteg tanítás van elrejtve, de a mai materialista szemlélet miatt egyszerűen nem tudjuk beleépíteni a kialakult világképünkbe. Ilyen például az ún. ok-okozat törvénye. Ez azt mondja, hogy amit másokkal teszel, azt valahogyan vissza fogod kapni, valamilyen formában. Figyelmen kívül hagyjuk az előző élet lehetőségét, ami sok, ebben az életben lévő problémákra magyarázattal szolgálhat. Hülyeségnek tűnhet, de szerintem úgy érdemes élni, hogy az ember nyitott dolgokra, megvizsgál lehetőségeket, elgondolkodik rajta. Veszteni valója úgysem lehet, max okosabb lehet.
Rengeteg fals információ van a neten, tévében (például amikor ilyen jósdákkal teljesen nevetségessé teszik a dolgokat). Ez természetesen direkt van így, hogy az emberek kedvét elvegyék az esetleges materialista szemlélettől eltérő gondolkodásmódtól. Hogy miért érdemes megvizsgálni ezeket a dolgokat? Mert egy sor kellemetlen dologtól kímélheti meg az ember saját magát. Nem azért nem fog lopni, mert a rendőr elkapja és megbünteti, hanem azért, mert olyan mintha saját magát lopná meg az illető. Ugyanis előbb utóbb ő is meg fogja tapasztalni valamilyen formában a lopás tényét (elvesznek tőle valamit indokolatlanul). Úgy lehet ezt könnyen elképzelni (az ok-okozat törvényét), hogy elindítok egy képzeletbeli dominósorozatot. Két döntés van előttem: vagy a baloldalit lököm el, vagy a jobb oldalit... Úgy gondolom a kettő kizárja egymást, mivel nem látom merre haladnak tovább és majd valahol eldől az utolsó is függetlenül tőlem. De nem így van... A két oldali (jobb és bal) egy ugyanazon dominósorozathoz tartozik. Akár a jobb oldalit indítom el, akár a bal oldalit, mindig visszaér hozzám (talán a pillangó hatáshoz tudnám legjobban hasonlítani). Ilyen szempontból az Élet nem ítélkezik, csak végrehajt a cselekedeteinknek megfelelően. Ha rosszat csinálsz, a rossz ér vissza, ha jó és kellemes dolgot csinálsz, az fog bekövetkezni. Érdemes mérlegelni, hogy melyik utat választja az ember. Fontos, hogy akárhogyan is cselekszünk, az arra ad lehetőséget, hogy tanuljunk belőle. Amíg a rossz utat járjuk, az élet úgy fog minket tanítani, hogy egy sor kellemetlen dolog fog érni minket. A karmáról nem is beszélve. Amit előző életünkben elkövettünk azt sajnos hordozzuk magunkkal és nincs teljesen tiszta lap. Amit nem sikerült elvégezni feladatot, azt újra megpróbálhatjuk. Talán amikor meghalunk, és egy képzeletbeli váróban vagyunk, akkor úgy vagyunk vele, hogy basszus, legközelebb tuti sikerül ezt meg ezt elérnem. Újra megszületik az egyén (majdnem) tiszta lappal, mert az előző életben elkövetett jó-rossz tetteit magával fogja hozni.
.Ezért tudom elképzelni, hogy vannak betegen született gyerekek, mert előző életükben olyan dolgot tettek, amivel másokat megbetegítettek. Vagy például egy katona lebombáz egy épületet, amiben egy család meghal, akkor neki is újra át kell élnie a szenvedést, amit a túlélők és a halottak átéltek. Persze nem egy életben.

Elgondolkodtatónak szántam ezeket a sorokat. A reinkarnációról sok írás van, személyes tapasztalatom annyi, hogy egyik ismerősöm volt előző életbeli utazáson és pontosan felidézte, hogy hol lakott, amit később meg is vizsgált és minden úgy volt, ahogy leírt.
Attól, hogy nem tapasztaljuk meg a dolgokat nem feltétlenül jelenti azt, hogy nincs. Ez mostani dolog kb. olyan, mintha el próbálnám magyarázni egy 200 évvel ezelőtt élt embernek, hogy hogyan működik egy mobiltelefon és mit lehet vele csinálni. Hülyének nézne. Pedig létezik és működik. Néha érdemes megvizsgálni azokat a lehetőségeket is, amikor megpiszkáljuk a sziklaszilárdnak vélt alapjainkat. Ha birtokában vagyunk a tudásnak, akkor sokkal bölcsebben felhasználhatjuk egy jobb élet kialakítására. Ilyen szempontból megszűnik a véletlen és a szerencse fogalma. :)

Várom a kommenteket/véleményeket/tapasztalatokat, mert egyben egy "vitaindítónak" is szántam eme rövid gondolatsort.

Minden jót!

RicHi

Mit gondolunk a másikról?

Szép estét!

Amikor valakivel találkozunk, első benyomás alapján ítélünk: hogyan öltözködik, hogyan beszél, mi a véleménye egyes dolgokról. Aztán telik-múlik az idő, egyre jobban megismeri a két ember egymást és akár még barátság is lehet belőle. A kérdés mindig az, hogy ez a megismerés milyen mélységű. Egyáltalán el tudjuk-e dönteni valakiről, hogy ismerjük-e?

Valakiről kialakítani egy hiteles képet: lehetetlen feladat. Az ember folyamatosan változik, nem ismeri a másik teljes lelki világát, nem tudja miken ment keresztül. Tehát amit ma ismertségen értünk, az nem más, mint az egyén fejében összerakott gondolati koncepció. Vagy igaz, vagy nem. Nagyon sokszor előfordul az az eset, amikor felruházunk embereket bizonyos tulajdonságokkal, amikkel valójában nem is rendelkeznek. Felállítunk egy elvárási rendszert. Ami teljesen normális, amíg egészséges keretek között mozog.
Az egyik legveszélyesebb dolog, amikor próbálunk belemagyarázni dolgokat, az adott egyén cselekvésével kapcsolatban. Vajon, miért csinálta? Itt jön be az agyalás. A saját gondolkodásunkkal elkezdünk teóriákat felállítani és igazolni minden körülmények között. Akár múltbeli események átszínezésével, akár máshogy. A lényeg, hogy az elmélet igazolást nyerjen.
Például: ha valaki csalódik valakiben, akkor minden áron keresi azokat a múltbeli eseményeket, amik ezeket igazolják. Két eset lehetséges. Az illető naív volt és olyan tulajdonságokat képzelt bele a másikba, amik valójában nem is voltak ott. Tehát utólag döbben rá a hibáira és jobb esetben tanul belőle.
A másik lehetőség pedig amikor az illető túlreagálja a dolgot és hamis dolgokat próbál belemagyarázni a dolgokba, csak azért, hogy neki legyen igaza.

Valahogy mindig elfelejtjük, hogy ahány ember, annyi világ. Nincs két egyforma. Hasonlóak vannak, de sohasem egyformák. Bárkitől is elvárni, hogy kedvünk szerint (vagy elvárási rendszerünknek megfelelően) cselekedjen óriási hiba. Abból csak a konfliktus lesz. Mert feleslegesen várom, hogy bekövetkezzen, agyalok rajta és közben saját magam életét keserítem meg a buta gondolatokkal.

Elfogadni azt a tényt, hogy soha senkit nem fog az ember teljes egészében megismerni: felszabadító. Leveszi az illető válláról a terhet, hogy görcsösen megismerjen valakit. Ha tiszteletben tartjuk az emberek döntéseit, cselekedeteit, akkor egy sokkal kiegyensúlyozottabb élet érhető el. Ha látjuk, hogy valaki rosszul cselekszik, akkor felhívhatjuk rá a figyelmét. Mást nem tehetünk. Valamiért meg kell tennie azt (legyen akár jó, legyen akár rossz). Hogy miért? Mert ebből fog tanulni. Neki lecke, nekünk csak egy buta, értelmetlen döntés a részéről.

Ha még jut eszembe gondolat ezzel kapcsolatban, akkor frissíteni fogom. Hirtelen ennyi jutott eszembe. :)
Szerk.: gondoltam, hogy kihagyok még valamit! :)

Arról nem esett szó, mennyire közrejátszik a félreértésekben, a "nem ismerem a másikat" dologban a kemény megjátszás, színjáték. A pozitív oldalamat merem csak mutatni, mert attól félek, hogy ha esetleg a másik meglátja a rossz oldalamat, akkor elhagy, többé nem fog kedvelni/szeretni. Ez az elképzelés nem véletlen, ugyanis ez be is következhet. Arról nem is beszélve, hogy lehet jobb is így, ugyanis nem a teljes egészemet szerette az illető, hanem csak a "jó" oldalamat. Ahhoz nem kell tudomány. Amikor elfogadom a másikat a hülyeségeivel, együtt... na ott kezdődik valami. Arról nem is beszélve, hogy ez a megjátszás mennyi energiát von el az embertől.
Fontosnak tartom a kereteket. Inkább ismerje a másik ember a "rosszabbik, hülyébbik" felem, minthogy egy idealizált egyént csináljon belőlem, aminek megpróbálok megfelelni. Ilyenkor jóval nyugodtabb is az ember, mert tudja, ha esetleg hülyeséget csinál, akkor nem fogják rögtön faképnél hagyni.
Szóval talán harmadik dolognak lehetne említeni ezt a megjátszást: ezt ismeri meg a másik. Nem is beleképzelés, nem is naívság. Szimpla félrevezetés. Ezért jó hamar kialakítani a kereteket. Akkor fog az igazibb, hitelesebb kép kialakulni a másikról.

"Az, hogy én ki vagyok, attól függ, te kinek akarsz látni engem!"


RicHi

Azok az apró örömök - Barátság

Sziasztok!

Az elmúlt egy hét rávilágított nagyon sok mindenre. Voltak benne jó és kevésbé jó napok. De egy biztos. Több volt a pozitív élményem, mint a negatív. Ráadásul hozzá kell tennem, hogy a "rossz" dolgokat is saját magam alakítottam ki az önostorozó gondolataimmal.

Kezdeném talán az elején. A szerdai nap folyamán sikerült összefutnom egyik kedves barátommal. Szokás szerint egy hihetetlenül jó beszélgetésbe torkollott a találkozásunk. Azon kevés emberek közé tartozik, akivel szinte akármiről el tudok dumálni. Legyen szó a mindennapi problémákról, a világ dolgairól, a spirituális témák kivesézéséről (ennek külön témát fogok majd szentelni). Ilyenkor az ember szabály szerűen feltöltődik, őrül, hogy ott lehet. Egy igazi jó beszélgetés. Ami manapság nagyon ritka, mint a fehér holló. Nincs benne hátsó szándék, nincs benne elvárás. Ilyenkor az ember, mintha kicsit ki is lépne a világból, kevésbé éli meg drasztikusan a gondjait (annak ellenére, hogy azokról is beszél). Saját magát is objektívebben tudja szemlélni, könnyebben meglátja az élet szép dolgait. Úgy gondolom ezek az eszmecserék is ide sorolhatóak. Meg se közelíti akármelyik csevegőprogram által nyújtott szolgáltatásait. Sok beszédnek sok az alja, a lényeg: egy kellemes szerda délutánt tudhattam magam mögött.

Másik barátommal (igen, barát), pénteken sikerült összefutnom. Szokás szerint elmeséltük egymásnak, hogy kivel mi történt. A sör csak segített a dolgon (nem mintha sör nélkül ne tudtuk volna megbeszélni :D), megadta az alaphangulatot. Két barát között megvan a spontán bizalom és a kölcsönös őszinteség legyen szó akármiről. Talán ez az egyik legszebb dolog benne. Bármit mondhatok (de ugyanúgy bármit mondanak nekem), nem rökönyödik meg, nem akad ki. Elmondja az őszinte véleményét a témával kapcsolatban. Mindegy, hogy negatív vagy pozitív. A lényeg, hogy szívből jövő és nincs benne elítélés, vagy megvetés. Nem tudom mennyire jellemző ez a mai világban, de én inkább csak felszínes kapcsolatokat látok. Addig jó a másik, amíg véleményegyezés van. Ha már nincs, akkor "te milyen szemét vagy stb..". Egy barát, nyugodtan mondhatja a másiknak, hogy "te bunkó!", anélkül, hogy sértődés lenne belőle. Nem ok nélkül mondja nagy valószínűséggel, ilyenkor nagyon tanácsos elgondolkodni rajta.
Ugyanitt ebben a kocsmában találkozunk egy 31 év körüli fiatalemberrel. Már az fura volt, hogy egyedül volt. Itta a sört és nyomta a zenegépet (ami kicsit idegesítő volt az elején, mert nem nagyon tudunk emiatt dumálni). Később odajött hozzánk, mesélt egy kicsit a dolgairól. Mennyivel jobb lenne a világ, ha kicsit át tudnánk érezni a másik gondját, egy jó szót mondani neki. Nem kell nagy dolgokra gondolni. Mindenkinek jól esik pár kedves mondat. Erről jut eszembe. Egy másik kedves barátom (aki nem nagyon szokta azt a bizonyos közösségi portált, amiről előző bejegyzésemben írtam), ő például egy héten legalább egyszer (vagy kétszer) felhív. Csak annyit kérdez... mi a helyzet? Én pedig válaszolok rá a "semmi különös" szigorú elhagyásával. Nem kér semmit, nem problémával keres... Csak szimplán: Mi a helyzet? Persze vannak olyan helyzetek is, amikor van valami program/probléma stb adódik. Azzal sincs bajom, félreértés ne essék. Azt szerettem volna ebből kihozni, hogy tök jó érzés, hogy néha eszébe jut egy ember a másiknak, felhívja és megkérdezi mi a helyzet. Hál Istennek elmondhatom, hogy Facebook-on is tapasztalom ezt (kb azoktól az emberektől, akikről fentebb is írtam :)) (Itt megjegyezném, hogy valamikor a Facebook-os chat-en is sikerül egy nagyon jót beszélgetni. Ritka pillanatok közé tartozik, de szokott lenni. Az illető(k), ezt nagyon is tudja(k)).

Szombaton sikerült összehoznom egy amatőr Darts bajnokságot is FIFA bajnoksággal vegyítve. A hangulatról csak annyit: "Eszméletlen a hangulat.." :D. Ment a röhögés, ökörködés, baromkodás. Számomra ez többet ér, mint egy olyan este, ahol az ember úgy berúg, hogy másnap nem emlékszik semmire. Az ilyet kicsit szánalmasnak tartom. Főleg ha sorozatosan ezt csinálja valaki. Szóval a mai nap is a pozitív irányba billentette a mérleget.

Sokat tudnék még írni (mert jönnek most így a gondolatok), hogy mennyire örülök, hogy ilyen sok remek emberrel vagyok körülvéve. Szerintem ők tudják, kikre gondolok. Házibulik, beszélgetések, FIFA-zasok, Activity party-k, pókerezések, pesti sörözések. Érdemes néha ezeket átgondolni. Mert ilyenkor, ha az ember egy rossz dologra koncentrál, ami teljesen lehúzza, akkor ezek a dolgok rögtön visszabillentik a mérleg nyelvét. Mondhatni hálás lesz. Hála... Kevés ember érzi át ennek a szónak a jelentőségét. Sok mindent az ember magától érthetődőnek vesz, legyen szó egy pohár vízről, vagy egy komoly barátságról. Egyszer írtam is egy hálalistát. Ahogy írtam, egyre jobb kedvem lett. Eddig egyszer csináltam. Nem tartozik a napi rutinjaim közé, be kell valljam. Talán nem ártana bevezetni a szokásaim közé. Egyszer próbáljátok ki. :)

Ezzel a képpel búcsúzok. Már láthattátok az üzenőfalamon, de szerintem most ez pont ide illik.

Minden jót!

RicHi

Facebook

Tiszteletem!

Sokat gondolkoztam, mit lehet ebben a témában írni, mert eléggé lerágott csontnak érzem. Viszont most megpróbálom több perspektívából megközelíteni a dolgot. Lassan egy éve már, ebben a témában értekeztem, de most újra nekiesek.

Előnyök (avagy amiket szeretek benne):

Események
Mivel általában elég sok összejövetelt szoktam szervezni, ezért az egyik kedvenc funkcióim közé tartozik, az "Események létrehozása" menüpont. Az ember gyorsan megkreálja, megadja a fontos paramétereket, meghívja a barátait és már készen is van. Gyorsan lehet frissíteni, mindig naprakész és új információkhoz jutnak az emberek.

Üzenetek (nem Chat)
Ha valakivel már régen beszéltem, gyorsan tudok neki írni egy hosszabb levelet, vagy  le tudok vele fixálni egy időpontot, amikor találkozhatunk. Kettesben, személyesen szerintem sokkal jobb beszélgetni, főleg ha van is rá lehetőség. Ilyenkor az ember ki tud szakadni a mókuskerékből, elmondhatja a gondolatait, vágyait, bajait. Egy söröző ideális helynek számít ilyen szempontból.

Üzenőfalon vicces videók/elgondolkodtató idézetek
Jó megnyitni egy szörnyű nap után egy funny videót. Feldobja az ember napját és nem áll olyan görcsösen a nap további részéhez.
Egyes emberek nagyon jókat tudnak írni. Legyen az önálló gondolat, vagy idézet. Az ilyeneket mindig szívesen olvasom. Kevés ilyennel találkozok, de ha van egy hosszabb írás, azokat általában mindig szemügyre veszem.

Hátrányok (avagy amiket kevésbé szeretek benne):

Chat
Régebben elég sokat használtam. Most már pár emberrel (egy kezemen meg tudom számolni mennyivel) tudok értelmes, hosszú mondatokat igénylő beszélgetéseket lefolytatni. Voltak olyan emberek is, akikkel szívesen beszéltem volna, de később kiderült egyoldalúnak bizonyult a dolog. Ilyenkor jöttek a szokásos "semmi különös", "nincsen semmi" sablon válaszok, smile áradatok, amiből rögtön lehet kapcsolni, hogy az illetőnek semmi kedve beszélgetni, csak udvariasságból nyomja meg a kettőspontdé billentyű kombinációt. Ezzel már meg is békéltem, tudom kikkel lehet szót váltani, elmélyülni egy adott témában. Ennek nagyon örülök is, mivel azokkal érdemes foglalkozni, akik kölcsönösen állnak a témához.
Másik számomra roppant bosszantó és talán legidegesítőbbnek mondható dolog a "nem válaszolok" kategória. Anno egyik ismerősömet akartam meghívni egy összejövetelre. Próbáltam felhívni, írtam is neki sokszor Facebook-on. Az üzeneteket látta, mert a rendszer kiírta (ez viszont nagyon jó, hogy kiírja). 4-szer próbáltam neki üzenni, arra nem méltatott, hogy annyit írjon, hogy bocsi, nem érek rá, nincs kedvem menni stb. Ezen mindig kiakadok. Nem értem miért nem lehet válaszolni. A negatív válasz sem zavart volna, de így olyan megalázónak tartom, hogy még válaszra se méltatják ez embert. Ilyenek is vannak.

Szülinap
Nem véletlenül tiltottam le régebben az üzenőfalamra való hozzászólásokat. 1: telenyomják szeméttel, idióta felkérésekkel, megmondják, hogy hülye vagyok-e, vagy talán okos vagyok-e. 2: Születésnap miatt. Olyan emberek köszöntöttek fel, akikkel ezer éve nem találkoztam, ráadásul még nem is beszéltem az adott személlyel semmilyen formában. Annyira álszentségnek érzem. Ráadásul a varázsát is teljesen elveszti. Így sikerült valamennyire leredukálnom a köszöntők számát. Ha már arra veszi a fáradtságot és megnyit egy üzenetet, beleír egy bsz-nél hosszabb mondatot, akkor annak már örülök.
Akinek pedig esetleg be van kapcsolva az üzenőfal, ott azt látom, hogy mivel nincs is kedve és energiája megköszönni a jókívánságokat, gyorsan elintézi egy like hadsereggel. Még így is sok idő, mire a 200 köszöntést "kezelésbe veszi".
Számomra ha felhívnak, írnak egy hosszabb üzenetet többet jelent, mint hogy írjanak az üzenőfalamra.

Képek
Egyik legizgalmasabb témához érkeztünk. Véleményem szerint sokat elmond az illető (legalábbis valamely rejtett, meg nem valósított) énjéről.
Két kategória:
Saját magam fényképezem tükörben: Egyik legégőbb dolog. Nem hiszem el, hogy az egyénről nincs egy olyan kép, amit más csinált és akár még jól is sikerült. Külön figyelmet érdemel, aki napi rendszerességgel frissítik a profilképeiket (főleg lányok), hogy meglegyen a napi like adag. Ugyanis úgy gondolom, hogy az emberek többségét jó érzéssel tölti el, hogy (ahogy már régebben is írtam) világít a keresés melletti földgömböcske. Maga a látványtól extázisba jut az ember és komoly függőséget okoz. Ahhoz hogy minél nagyobb legyen a számérték mellette, folyamatosan frissíteni kell a portfóliót. A helyszínek is figyelemre méltóak. Fürdőszoba, pláza WC, hogy a legnépszerűbbeket emeljem ki.
Kulturált kép (akár közös, akár egyéni): Hál Istennek ilyen is van. Sokkal jobban mutat, mint amikor az ember belevakuzik a tükörbe, mert nincs akit megkérjen, hogy lefényképezze.
Persze ez csak az én személyes véleményem. Mindenki azt csinál a Facebook profiljával (sőt az életével), amit akar. :)

Szívárványhányás
A szerelem szép dolog. Talán az élet egyik legszebb dolgai közé tartozik. Soha nem tudtam megérteni, hogy miért kell a nagyközönség elég tárni, hogy "én mennyire szerelmes vagyok és mennyire szeretem az xy (legtöbbször becézett) lányt. Pontosabban van egy sejtésem. Talán az adott illető így akarja megmutatni a nagyvilágnak, hogy "Nézd!! Ennyire szerelmes vagyok!! Én ennyire szeretem őt!!! Én nagyon boldog vagyok!!" Csupa-csupa ÉN. Ezzel nem is lenne bajom. De könyörgöm... Ne csináljunk már színházi előadást a Facebook-on. Ugyanis nekem úgy jön le, mint egy színdarab, ahova kell a közönség (lásd: like rengeteg, különböző hozzászólások). A közönség általában meg is van, így a show folytatódhat. Még egyszer kiemelném, hogy ha az ember szerelmes, azzal nincs semmi baj. Sőőt! De lehet ezt kettesben, diszkréten, intim módon is intézni. A Facebook-ot ilyen szempontból nem lehet hibáztatni. A fő ludas az az ember, aki ezeket a nagyközönség elé tárja, teljesen mértékben lerombolva a két egyén közötti intimitást. Arról nem is beszélve, hogy valamikor mindketten benne vannak. Ugyan kit érdekel, hogy másikat hogy becézem, vagy mennyire imádom? Lehet így is csinálni, de az én szememben hiteltelen (de itt jön be, hogy kit érdekel az én véleményem :D).

Üzenőfal: világfájdalom
Másik kedvencem, amikor valaki rosszul van és így ezt a tényt világgá kürtöli. Szó szerint. A "vegyen már észre valaki, nem látjátok, hogy fájdalmaim vannak??" Be kell valljam velem is előfordult már, hogy így próbáltam magamra felhívni egy kicsit a figyelmet. Természetesen nem ilyen drasztikus módon, hanem enyhe célzással. Akik fontosak, rögtön vették is a dolgot. Van amikor az ember egyedül érzi magát, úgy gondolja minden ő ellene esküdött össze, és pont akkor nincs senki aki jönne és segítene. Az egyik eset, amikor az illető nem is akar változtatni, mártírkodik az állapotán és a másik segítő energiáit szívja le. Nem is célja a változás, csak sajnáltatja magát. Sok ilyenről hallottam már. Ennyi erővel már az utcára is kiállhatna és üvölthetné, hogy: "szaruul érzem magam". Kb ugyanott lenne. Önsajnálat létezik, ez tény. A kérdés az, hogy mennyi ideig tartja fogságban magát ebben az állapotban.
A másik, amikor fülekre talál a baráti segítség. Ilyenkor könnyebben kimászik az ember a problémák tengeréből.

Összességében a Facebook jó dolog lenne. Sajna a kifordult felhasználási mód és az elkorcsosult használat juttatta ide, ahol most van. Ritkán talál rajta az ember hasznos információt, de ha igen, akkor már megérte felmenni. Hogy miért vagyok fent még mindig rajta ennek ellenére? Mert az előnyök nyelvére billen a mérleg. Nekem ennyi épp elég. :)
Akinek nem inge, ne vegye magára! :)

ui.: Ennek ellenére, a negatív dolgok ellen, is elég hatásosan lehet védekezni. Üzenőfal letiltása, programok blokkolása, személyekről való leiratkozás. Szóval nem reménytelen a helyzet. Maga az emberek viselkedése... az már kicsit aggasztóbb. Az írást nem panaszkodásnak szántam. Úgy gondolom az nem vezet semmire.

Szép napot!

RicHi

The Venus Project: avagy milyen lehetne a világunk

Üdvözletem!

 

A Venus Project-ről szeretnék egy kicsit írni. Előtte mindenképpen érdemes megnézni a videót, de természetesen megpróbálom vázolni, hogy nagyjából miről is szól a dolog. Jacque Fresco fejéből pattant ki ez az egész ötlet. Hozzá kell tenni, hogy az úriember 96 éves és még szellemileg hihetetlenül friss.
Lehetséges-e egy olyan világ létrehozása, ahol nincs pénz, nincs nélkülözés, nincs háború? Elég abszurdnak hangzik a dolog, de teljes mértékben lehetséges. Hogy hogyan, az egy jó kérdés és a videó választ is ad erre. Az alapproblémát az emberek gondolkodásmódjában kell keresni. A mai világban a pénz hihetetlen mértékben központi szerepet tölt be. A háborúk nagy része is emiatt tört ki (nagyon jó befektetés volt a különböző cégeknek, hogy fegyvereket gyárthatnak, amiket később jó pénzért eladhatnak). Itt jön be egy számomra furcsa dolog, hogy az emberbe alapból "bele van kódolva" a kapzsiság. Várjunk egy pillanatra. Tehát az a helyzet, ha például elhelyezek egy 20 családot egy lakatlan szigeten, ahol minden megvan, ami kell (élelem, lakóhely, technika stb.), akkor valószínűleg az lesz a helyzet, hogy a az egyik család el fogja lopni a másik tulajdonát, megkeseríti az életét. Ugye elég abszurdnak hangzik? Miért tenne ilyet? Itt jön a lényeg. Ha sikerülne, mindenkinek, MINDENT biztosítani, akkor nyert ügyünk lenne. Nem lenne értelme rabolni, sikkasztani (nem lenne mit, mivel pénz sem lenne). Egyszerűen értelmetlen lenne. A kérdés, hogy a technika lehetővé teszi-e, hogy megvalósítsuk ezt a mindenki számára elérhető dolgokat. A válasz: igen. Ezt erőforrás-alapú gazdaságnak nevezik. Felméréseket készítenének az egész Földről, hogy egy adott terület hány embert képes eltartani. Ezek alapján épülnének ki a városok. Belegondoltatok már, amikor például a Tesco-ban vagytok, hogy mennyi dolgot gyártanak le teljesen feleslegesen, mert nem fog ott minden elfogyni. Ergo, ki fog menni a kukába. Óriási mértékű pazarlás. A technikai dolgokról nem is beszélve. Alapból úgy gyártanak le termékeket, hogy utána bizonyos év után elromoljon, és utána az ember megvegye az újat, csak azért, hogy a gazdasági körforgást és a "növekedést" fenntartsa. Ez a legnagyobb hátránya a profitorientált társadalomnak. Az a fő, hogy mit mutatnak az eladások és nem az, hogy mi a JÓ az embereknek.
Felmerül a kérdés. Mit csinálnék ha mindenem meglenne és nem kellene dolgozni? Igen.. nem kellene dolgozni. Ugyanis minden folyamatot, amit csak lehet, automatizálva lenne. Miért is dolgozunk valójában? Legtöbben a pénzért. Szerintem kevés ember mondhatja el magáról, hogy a munkája a hobbija. Jövedelem kell ahhoz, hogy megvásároljuk a különböző javakat, befizessük az áramszámlát, ellásuk a családunkat. Innentől fogva mindenki azt csinálná, amivel igazán szeretne foglalkozni. A fő hajtóerő a motiváció és az alkotás öröme lenne.
Teljesen új városok jönnének létre. Fejlett elosztóközpontokkal, kölcsönzőkkel (ahonnan például ki lehetne kölcsönözni egy kamerát). Vegyük észre, hogy mi igazából használni szeretnénk dolgokat nem feltétlenül birtokolni. Jó példa erre a kamera. Ha szeretnénk egy kisfilmet leforgatni, csak kikölcsönözzük, mint egy könyvet és később pedig visszavisszük ha már nem kell. A lopás gyanúja fel sem merülne, mivel nem tudná hol értékesíteni. A felhalmozásnak se lenne sok értelme.
Az energia szintén ingyen lenne. Rengeteg módja van annak, hogyan állítsunk elő tiszta energiát. Amíg van olaj és lobbi, addig ez nem fog megvalósulni.
Sok mindenről még nem írtam. Ezeket későbbi bejegyzésekben próbálom majd kifejteni. Ezt csak egy kis ízelítőnek szántam. Gondolkozzatok el rajta, hogy milyen lenne ez a világ. A terv készen van. Már csak az emberek kellenek hozzá, akik szívesen hozzájárulnának ahhoz, hogy ne csak magának az embernek legyen jó, hanem az egész emberiségnek.
Ha írtok kérdéseket, akkor azokra szívesen válaszolok. De ha nem, akkor mindenképp összegyűjtöm őket és egy külön postban reagálnék rájuk.

Minden jót!

RicHi

A kezdetek

Sziasztok!

Arra a döntésre jutottam, hogy a Facebook üzenőfalamat nem terhelném hosszú írásaimmal, ezért úgy gondoltam, hogy indítok egy saját blogot. Megpróbálok majd érdekes dolgokat írni, különböző témákat boncolgatni, amikről nem nagyon beszélnek az emberek, esetleg azért, mert még nem is hallottak róla. Valószínűleg sokszor elő fog fordulni, hogy egy adott videóval kapcsolatos véleményemet fogom kifejteni. Természetesen szívesen fogadok akármilyen visszajelzést, legyen az pozitív vagy negatív. Ha gondolod megkereshetsz e-mail-ben is, ha szeretnél valamelyik témáról bővebben beszélni.

Have a nice day!

RicHi