2114 - Interjú egy időutazóval

Sziasztok!

Az elmúlt napok folyamán sikerült elcsípnem a metrón egy időutazót. Jogosan felmerülhet a kérdés, hogy honnan tudtam, hogy az? Nos, a külseje meglepően furán nézett ki, viszont nagyon modern volt. Párbeszédbe elegyedtem vele és nagyon érdekes dolgokról mesélt. Ekkor úgy gondoltam készítek vele egy rövid interjút, hogy mire számíthatunk a jövőben. Íme a beszélgetésünk eredménye:

Elfogadás, elengedés

Sziasztok!

Az életünk folyamán nagyon sok esemény történik velünk. Ezek lehetnek "jók" vagy "rosszak". Szándékosan teszem ezeket a szavakat idézőjelbe, ugyanis egy esemény nem jó vagy rossz, hanem szimplán csak esemény. Egy semleges történés. A megfigyelő dönti el, címkézi fel, hogy jó-e vagy rossz. Ahogy már sok példában említettem a kés se jó vagy rossz, egyszerűen csak kés. A felhasználója dönti el, hogy kenyeret ken vagy pedig embereket mészárol le vele.

2 év

Sziasztok!

Tegnap volt két éve, hogy elindítottam a blogomat. Ezalatt a két év alatt nagyon sok dolog történt velem. Az ember úgy érzi néha megreked egy szinten és nem képes továbblépni, de az élet mindig rácáfol erre és megmutatja, hogy mindig van valami újdonság/tanulni való. Tanulni való? Vagy csak emlékzeni való?

Amikor írok, az aktuális lelki/szellemi/mentális állapotomat tükrözi a világról. Mivel ez mindenkinél napról-napra változik, ezért nagy hiba lenni bárkinek a szemére hányni is, hogy hogyan viselkedett x évvel ezelőtt. Valószínűleg a mai fejjel sok dolgot másképp csinálnék. De ahhoz, hogy másként csináljak dolgokat, azokhoz el kellett követnem azokat a "hibákat", hogy tanulhassak belőlük. Ezért lehet egy csomó dolgot át tudnék írni a blogomban, de szándékosan nem teszem. Ezzel az ember le tudja ellenőrizni magát, hogy hova jutott, mennyit fejlődött.
Amikor az emberben születik egy megértés legyen szó bármilyen témáról, akkor az a tudás feszíti belülről olyan értelemben, hogy legszívesebben világgá kürtölné, hogy "Héééé itt a megoldás!!". Az elején nagyon lelkes az ember, de meg van annak a veszélye, hogy hülyének nézik. Ez a velejárója a dolognak. Sokszor nehéz látni, amikor az emberek mindig ugyanabba a hibába esnek bele és nem tanulnak belőle. Egy idő után az ember elfogadja ezt. Mert megértett egy mélyebb dolgot, hogy mindenki saját magáért született erre a világra. Senki nem mondta neki, még ha ezzel a racionális fejjel elég nehéz felfogni. A tudás, megértés lehet hasznos is és nagyon káros is. Hasonlóan, mint a kés. Lehet vele kenyeret kenni/vágni, de ölni is lehet vele. Ha próbálsz esetleg egy mélyebb információt átadni valakinek alapok nélkül, annak később komoly következményei lehetnek. Üres szavak lesznek logika nélkül. Én írhatom, hogy "minden egy", de aki nem ásott mélyebben a dolgokba, annak egy semmitmondó két szó lesz. Sok mély igazság süllyedt le a közhely szintjére. Emiatt vagyok nehéz helyzetben. Néha magam sem tudom meddig kell visszamennem az alapokig, hogy amit mondok azt a másik fél is megértse. Nem könnyű az emberben lévő kettősséget megérteni példának okáért. Az ÉN kérdése. Az egos én, az isteni én vagy talán a fizikai testünkkel azonosított én? Ki az az ÉN. Komoly kérdések ezek, ami felett sokszor elsiklunk. De miért? Persze: tanulni kell, nincs időnk rá, be kell fizetnünk a számlát stb. Ezek mind tudatos elterelések, hogy ne foglalkozzunk magunkkal, mert akkor teljesen másképp látnánk a világot és ezzel együtt át is alakítanánk azt.

Az elkövetkező időszak sok meglepetést fog tartogatni. Sokan fognak összeomlani (főleg lelkileg), elgondolkodni dolgokon és kénytelenek lesznek magukban feltenni ezeket a mélyebb kérdéseket. Keresni fogják az élet értelmét és hogy miért vannak itt, miért éri őket ennyi "szerencsétlenség". Meg fog állni az  eszük. Baj ha az élet "büntet" minket? Dehogy büntet. Terelget és bölcsességet ad át. Egy pofon sokkal több bölcsességre tudja tanítani az ember, mint egy simogatás.

Akik eddig velem tartottak, azoknak köszönöm! A későbbiekben is fogok közzétenni érdekes írásokat (legalábbis remélem érdekes és elgondolkodtató lesz mindenki számára).
A következő bejegyzésem az elfogadásról és az elengedésről fog szólni. Egy nagyon fontos téma, ami sokszor nagy segítségünkre lehet egy-egy nehezebb élethelyzetben.

Nagyon szép estét kívánok és köszönöm az eddigi 4606 oldalmegjelenítést!

RicHi

Tedd le a poharat!

Sziasztok!

A mai nap folyamán nagyon megfogott egy remek kis történet, amiről mindenképpen szeretnék pár szót írni!

"Egy pszichológus sétált körbe a teremben, miközben a stresszkezelésről beszélt a hallgatóságnak. Amikor felemelt egy vízzel teli poharat, mindenki azt várta, hogy a "félig tele vagy félig üres" kérdést teszi fel. Erre ő mosolyogva megkérdezte: "Milyen nehéz ez a pohár víz?"
Különböző válaszok érkeztek a hallgatóságból a víz súlyát megbecsülve.
Ő így válaszolt: "A víz abszolút súlya nem számít. Hogy milyen nehéz, attól függ, hogy meddig tartom. Ha csak egy percig tartom, nem probléma. Ha egy óráig tartom, fájni fog a karom. Ha egy napig tartom, elzsibbad és érzéketlenné válik a karom, majd megbénul. Egyik esetben sem változik a víz súlya, de minél tovább tartom, annál nehezebb lesz."
Így folytatta:"A stressz és az aggodalom az életben olyanok, mint ez a pohár víz. Ha egy pillanatra megéled, semmi sem változik. Ha egy kicsit tovább gondolsz rájuk, elkezdenek fájdalmat okozni. Ha egész nap rájuk gondolsz, bénultságot érzel, képtelen leszel bármit is tenni."
Emlékezz: "TEDD LE A POHÁR VIZET!""

 A kérdés már csak az, hogy miért nem tudjuk sokszor lerakni ezt a pohár vizet? Miért ragaszkodunk görcsösen hozzá? Egyáltalán... ki az aki ragaszkodik hozzá? Eckhart Tolle: Megszólal a csend című művében remekül kifejti az EGO-nak azt a kényszeres törekvését, amiben mindenáron próbálja eljátszani az áldozat szerepét. Ebből táplálkozik, ebből nyer erőt/energiát. Az ego legnagyobb félelme a szembesítés és a múlandóság. Amikor rájön az igazi ÉN, hogy nem egyenlő az EGO-val. Mintha egy embernek kettős személyisége lenne: a kisgyerek az ego és a bölcs szülő az ÉN szerepében. Addig amíg a farok csóválja a kutyát, sok szenvedést kell átélnünk. Mások hibáztatása és a felelősség áthárítása mindenképpen kedvez az ego-nak, ugyanis ilyenkor ő irányít és rengeteg energiához jut. Számára lényegtelen, hogy az energia "pozitív" vagy "negatív" jellegű. Elhiteti velünk, hogy mi vagyunk az áldozat és nekünk kell emiatt lelki fájdalmat megtapasztalnunk. Az ember sokszor fél szembenézni saját magával, mert egy idő után rádöbbenne, hogy minden eddig történt dologért senki más nem felelős, mint ő maga. Ilyenkor az EGO megijed és rögtön elkezd teóriákat gyártani. "De hisz engem bántottak meg, engem csaptak be, én semmi rosszat nem tettem". Ez talán igaz is lehet. DE! Az ego mindig csak egy szűk látókört vizsgál, ami pillanatnyilag kedvez neki. Hányszor történt már, amikor egy drámainak tűnő dologból egy csodás esemény bontakozott ki? Ha nem történne velünk semmi "rossz", akkor nehéz lenne fejlődni. Az ember mindig akkor mérettetik meg, amikor a legnehezebb időszakában van. Könnyű osztani az észt, amikor minden rendben van. Senki nem akar boldogtalan lenni, mégis annyi boldogtalan ember van. Az egonak mindegy, hogy pozitív az élethelyzet vagy negatív, a lényeg hogy valamitől függjön és erősen bele tudjon kapaszkodni. Egy gondolat stabilan tartása iszonyat energiákat képes elvenni ráadásul ezzel beindítjuk teremtő erőnket is. Leépíthetjük saját magunkat és kellemetlen szituációkat vonzhatunk be.

Pár gondolat a könyvből, amit mindenkinek nagyon ajánlok!

Az elme nem csupán gondolkoznivaló „eledelt" keres szüntelen; olyan „harapnivalót" is, ami identitását, éntudatát táplálja. Így jön létre az ego, s így teremti önmagát folyamatosan újra.

Ezek lehetnek különféle események, múltbeli pillanatok felidézése. A lényeg, hogy ne éljünk a pillanatban, hanem vagy a múltban vagy a jövőben. Egy óriási csapda, amiből ha nem eszmélünk rá, nagyon nehéz kilépni. Tipikus példája a folyamatos agyalás a jövőn vagy a múlton. Lejátszani olyan szituációkat, ami még a távoli jövőben van és még a közelben sincs. Az ego képes arra, hogy az egyetemi beiratkozás alatt azon aggódjon, hogy hogyan fogja megírni a szakdolgozatot. Szerintem veled is megesett kedves olvasóm, hogy beleestél hasonló gondolati örvénybe, ami szinte magába szippantott.


Ki az, aki ezt látja? Ki az, aki tudatában van a te testi és pszichológiai formád mulandóságának? Az ÉN VAGYOK. Ez a mélyebb „én", akinek semmi köze a múlthoz és a jövőhöz.

Az ÉN VAGYOK a test/lélek/szellem hármasságából a szellemet képviseli. A végtelen, időn túli, igazi valónkat. A sofőr az autóban, a megfigyelő. Néha hajlamosak vagyunk azonosítani magunkat a fizikai testünkkel. Ami nem igaz, mert ha így lenne, akkor nem lenne értelme az egész életnek. Leélünk 60-100 évet és kész vége. Biztos vagyok benne, hogy van egy jóval magasabb cél, amit józan emberi ésszel nem is tudunk felfogni.


Az egós én folyton folyvást keres. Többet akar ebből vagy abból, mert azokból hozzá akar adni önmagához, hogy teljesebbnek érezhesse magát. Ez a magyarázata annak, hogy az ego miért foglalkozik kényszeresen a jövővel.

Ahogy Wayne Dyer mondaná: az ego mantrája a "több, több, több". Csak szét kell nézni a világban. Egy fogyasztói társadalomban élünk, ahol a presztízst az határozza meg, hogy ki mivel rendelkezik. A reklámokkal akarják elhitetni velünk, hogy ha azt a bizonyos terméket megveszed, akkor boldog leszel. Biztos előfordult már veled is kedves olvasóm, hogy bementél a boltba, vettél valamit de igazából nem volt rá szükséged. Maga a vásárlás élménye kellett nem pedig az adott termék.


Ha az egódon keresztül élsz, a jelen pillanatot mindig egy cél felé vezető eszközzé redukálod. A jövőért élsz, s amikor eléred a céljaidat, azok nem elégítenek ki, vagy csak rövid ideig.

Erről egy másik idézet jutott eszembe a Békés harcos útjából: "Ha nem kapod meg amit akarsz, szenvedsz. Ha pontosan azt kapod amit akartál akkor is szenvedsz, mert attól fogva nincs mibe kapaszkodnod." Maga az út tesz boldoggá és nem a végcél. Miért akarjuk átugrani az időt és a boldogságot a jövőben keresni? "Majd akkor boldog leszek ha ez meg ez történik." Egy óriási nagy mentális csapda. A jövő sose fog elérkezni. Csak a MOST létezik, ez a pillanat. A tartós boldogság az ITT és MOST van. Ha egy adott eseményre redukáljuk le a boldogságot, akkor csak pillanatnyi örömöket fogunk átélni és úgy éljük le az életünket, hogy mindig várunk valamire. Majd ha jobb lesz az idő, majd ha ez meg az lesz.


Amikor több figyelmet fordítasz a cselekvésre, mint annak várt, jövőbeli eredményére, akkor megszakítod a régi, egós kondicionálást. Ekkor a cselekvésed nem csupán sokkal hatékonyabbá válik, hanem végtelenszer kielégítőbbé és örömtelibbé is

Talán ez az, amikor szívvel-lélekkel csinálunk valamit, legyen szó bármiről. A cselekedet és a szolgálat. A legnemesebb dolog a világon.


Még ha teljesen „indokolt" is sértettséged, azzal akkor is börtönszerű identitást konstruáltál magadnak, amelynek a rácsai gondolatformákból állnak. Vedd észre, hogy mit művelsz magaddal! Pontosabban fogalmazva: vedd észre, hogy mit művel veled az elméd! Érezd az érzelmi kötődést, ami az áldozati történetedhez fűz, és vedd észre a kényszert, ami arra ösztönöz, hogy arról gondolkozz és beszélj! Belső állapotod figyelő jelenléteként légy ott! Nem kell semmit sem tenned. A tudatossággal automatikusan együtt jár az átalakulás és a szabadság. Az egós éntudatnak konfliktusra van szüksége, mert a különálló identitása azáltal erősödik meg, ha harcol ezzel vagy azzal, s így demonstrálja: ez „én" vagyok, az pedig nem „én".

Az ego játéka. Nagyon ügyesen van kitalálva. :) Amikor tudatosan rajtakapod egy csoda fog veled történni. Rájössz, hogy nem az ego vagy. Az ego csak egy részed, ami arra szolgál, hogy egyéni élményeket élj át és fenntartsa a szétválasztottság illúzióját.


Az egónak szüksége van arra, hogy valamivel vagy valakivel konfliktusban álljon. Ez magyarázza meg, hogy noha békét, örömet és szeretetet keresel, azokat mégsem viseled el túl hosszú ideig. Azt
mondod, hogy boldogságra vágysz, ám valójában függőségi állapotban élsz a boldogtalanságoddal.

Ha valaki igazán magába néz... Talán itt kapja a legnagyobb pofont. "Úristen... egy csomószor rágódtam dolgokon... Hibáztattam magam, hibáztattam másokat...". Nem gondoltam volna, hogy van boldogtalanság függőség. De sajnos találkoztam már ilyennel. Magamon is észlelem ezeket, főleg az utóbbi időben. Valami kapaszkodik a múltba és rágódik rajta: felidéz, elkeseredik, elszomorkodik, az ember sajnáltatja magát. De a poharas történet és ez a rövid gondolat rávilágított, hogy nem ÉN, hanem az ego műveli. Óriási felszabadulás követi ezt az AHA élményt. Ha egyszer sikerül észrevenni, akkor később egyre könnyebb lesz és nem lehet elsiklani tudatlanul az ilyen szituációknál. Be fog kapcsolni és nem fogja hagyni az ÉN, hogy feleslegesen rágódjunk és kapaszkodjunk múltbeli dolgokba. Legyen ez harag, sértettség vagy bármi más negatív érzés. Ez természetesen nem azt jelenti, hogy sose leszünk sértettek. Az idővel van a probléma, hogy meddig tartjuk fent ezt az állapotot.


Hurcolsz-e magaddal bűntudatot valamivel kapcsolatban, amit a múltban tettél, vagy éppenséggel nem tettél? Tény: akkori tudatosságszintednek - vagy pontosabban szólva: tudattalanságszintednek - megfelelően cselekedtél. Ha éberebb, tudatosabb lettél volna, másképp cselekedtél volna.

Az egyik legfontosabb dolog: bocsáss meg saját magadnak és másoknak is. Ha elkezdesz kutatni és rájössz, hogy az élet egy jól sikerült, élethű színház, akkor már nehezen fogsz tudni megharagudni a másik emberre. Ehhez egy másik nézőpont kell. :) Erről talán majd később írok egy külön bejegyzést.


Tűzz ki magad elé célokat, ám tudd, az elérésük valójában nem oly fontos. Amikor valami jelenlétből születik, az azt jelenti, hogy ez a pillanat nem valami cél elérésének az eszköze: a cselekvés
önmagában kiteljesítő, minden egyes pillanatban. Így többé már nem alacsonyítod le a mostot valami vég eszközévé, ami az egós tudatosság.

A jelenlét beemelése a mindennapi életbe. Amikor nem ugrál az elme a múlt és a jövő között, hanem abszolút JELEN van. Félre értés ne essék. Nem az elmével van a gond. Hanem, hogy hagyjuk hogy átvegye az irányítást és gondolatgyárat alakítson ki a fejünkben korlátok nélkül. Visszavenni a gyeplőt! Ez az igazi kihívás!

Minden jót kívánok és jó kutatást!

RicHi

Az időutazó története I. rész

Sziasztok!

Egy rövid történetet szeretnék veletek megosztani egy időutazóról.

Történt egyszer, hogy egy földi utazó elkeseredetten bandukolt egy elhagyatott úton, ahol kereste az élet értelmét. Nem találta a helyét, nem érette a saját életét és főleg azt nem, miért tart ott most ahol. Egyszer csak a semmiből egy bozontos hajú, ősz öregember jelent meg. Az utazó nem tudta mire vélni a dolgot, ezért megszólította:
- Üdvözlet jóuram! Mi jót csinál ezen az elhagyatott úton? Azt hittem erre a madár se jár.
- Ezt én is kérdezhetném tőlem fiam. Nem emlékszel rám? Már találkoztunk nem is olyan régen.
- Összekever valakivel. Ilyen öreget, mint te nem felednék el.
- Nem találod a helyed igaz? Még mindig nem találod? Keresed az élet értelmét és célját.
- Honnan tudja? - hökkent meg a vándor.
- Sok mindent tudok, amit te még nem. Már sok lehetőséget adtam, de nem még mindig nem akarsz élni vele. - csóválta fejét az öreg.
- Lehetőséget? Miről beszél? Nem látja? Az életem romokban hever, nem tudom merre tartok, egyáltalán mit kellene kezdenem az egész élettel, életemmel.
- Talán tudok segíteni... megint. Viszont sose figyelsz a jelzőtáblákra. Nem bízol magadban és nem hallgatsz a belső bölcsességedre.
- Megint? Ezt hogy érti?
- Ahogy mondtam, már találkoztunk. Csak te nem emlékszel.
- Ez így van, nem emlékszem rád. Ráadásul nem hallom az általad nevezett belső bölcsességemet sem. Csak az emberek szavait, gondjait, bajait és az élet zaját érzékelem.
- Itt a nagy probléma. Ha sikerül ezeket kizárnod, akkor hallhatod meg igazán a belső hangodat. Ami nem is igazából egy hang, hanem egy érzés. Megérzés. Egy belső iránytű.
- De annyi mindent elrontottam. Hogyan hozhatnám helyre?
- Tudok neked segíteni, viszont ahhoz, hogy tudjak, el kell fogadnod a játékszabályaimat.
- Mégpedig?
- Vissza tudlak küldeni a múltba. Ahova csak szeretnéd, hogy kijavítsd a hibáidat. Mivel a lelked mindenre emlékszik, ezért a belső hangod jóval erősebb lesz, mint eddig volt. Viszont ki kell törölnöm a tudatos elmédből azt, hogy én visszaküldtelek és egyáltalán találkoztunk.
- Szóval ezért mondta, hogy már találkoztunk.
- Persze. Már sokszor jártál itt.
- Pontosan hányszor?
- Ez a 10. alkalom.
- Szóval 10-szer vallottam kudarcot?
- Nem nevezném kudarcnak. Inkább tanulási folyamatnak. Minden ami veled történik az tanító jellegű. Az élet egy iskola, ráadásul az egyik legnehezebb. Beleegyezel, hogy újra visszaküldjelek?
- Nem is tudom. Mi van ha megint kudarcot vallok?
- Nem fogsz, ettől nem kell félned. A végén úgyis jóra fordul minden és rájössz, hogy az egész mindenség érted volt mindig is, még ha az események nem ezt támasztották alá. Nincs jó vagy rossz. Minden jó, csak mi egyes szituációkat negatívként élünk meg. A legnagyobb pofonok erősítenek meg minket igazán és tanítanak a legtöbbre. Ezt sose feledd.
- Értem... Akkor vissza szeretnék menni. Vissza... a múltamba.
- Figyelmeztetlek. Nem fogsz semmire se emlékezni, csak a megérzéseidre hagyatkozhatsz.
- Rendben.
- Gyere velem...
Ezután az öreg elvezette egy elhagyatott kis faházhoz a vándort. Kinyíltak az ajtók majd megpillantott egy csodálatos, rozsdamentes acélból készült autót.
- Dehisz... dehisz.. dehiszen.. ez egy....
- Igen, ez egy DeLorean. Ha időgépet építünk egy kocsiból, miért ne adjuk meg a módját?
- Csodálatos!
- Pontosan hova is megyünk? -kérdezte az öreg.
- 5 évvel vissza.
Ezután az öreg visszavitte a vándort a múltba. A vándor nem emlékezett semmi és a saját ágyában ébredt fel. Emlékfoszlányok maradtak, de azt hitte csak álmodta az egészet.

Hogy vajon sikerül-e az időutazónak megváltoztatnia az életét és hogy milyen hibákat követett el, a következő részben kiderül.

További szép napot kívánok!

RicHi

Facebook Újratöltve

Sziasztok!

Hetekkel ezelőtt elkezdtem írni a Változás című bejegyzést. Hibát követtem el, mert amikor jöttek a gondolatok, nem ragadtam rögtön billentyűzetet abban a naiv hitben élve, hogy másnap majd leírom. Elkezdtem már rögzíteni, de nem érzem késznek. Lassan halad. Viszont az elmúlt napokban érlelődött bennem egy csomó új gondolat a Facebook-kal kapcsolatban. Igen, megint előveszem ezt a témát.

Ki ne ismerné a Facebook-ot. Napi szinten kapcsolatban vagyunk vele, megnézzük kivel mi történt, like-olunk bejegyzéseket, képeket nézünk rajta, megosztunk különböző oldalakat/tartalmakat.
Lehet szidni, lehet utálni, lehet imádni. De már most le szeretném szögezni, hogy a Facebook egy nagyon jól kitalált eszköz, ami iszonyat mértékben elfajzott. Ez főleg azoknak köszönhető, akik teletöltik mindenféle szennyel az oldalt, kezdve a like-olós videóktól a különböző vírusokig. Szóval nagyon nagy szerepe van annak, hogy kinek a kezébe kerül ez az eszköz.
Nagyon kevés olyan bejegyzéssel találkozik az ember, amit érdemes is végigolvasni. Hozzá kell tenni, hogy a 10 sornál hosszabb írást az emberek 85-90% el se olvassa., pedig általában pont abban lenne a legtöbb mondanivaló.
Szomorúan vettem észre magamon, hogy Facebook függő lettem. Mindennap belépek, végiggörgetem a semmit, leköt, várok és figyelek. Várom, hogy esetleg írjanak, várom, hogy valaki értelmeset post-oljon. Szörnyülködök sok dolgon, holott az én döntésem, hogy fent vagyok és napi szinten használom.
Az egész rendszer azon alapul, hogy az emberben azt az érzést kelti, hogy lemarad valamiről. Legalábbis bennem ezt az érzést generálja. Lecsúszok egy posztról, lemaradok egy hozzászólásról, lemaradok egy életeseményről. Próbálj meg egy hétig nem fellépni semmilyen szinten. Ha simán megy, akkor szerencsésnek érezheted magad, mert nem kötődsz hozzá. Sajnos én azt vettem észre, hogy nagyon leköti az időmet. Ezen mindenképpen változtatni fogok. Talán az egész rendszernek ez is lehet a célja. Lekötni az emberek figyelmét, hogy ne foglalkozzanak olyan dolgokkal, amik új kapukat nyithatnának ki az életükben.

Menjünk végig a szolgáltatásokon és nézzük meg őket közelebbről. Megpróbálom minél objektívebben leírni a véleményemet és amit tapasztalok. Valószínűleg lesznek hasonlóságok a régebbi bejegyzésemmel, de új perspektívából próbálom megvilágítani.

Képek

Hihetetlen széles skálán mozog a paletta. Egészen a gyönyörű tájképektől, egy jól elkapott pillanatól az önbizalomhiányban szenvedő, like-vadász selfie-képekig. Valaki az egész családi albumát is képes feltölteni a Facebook-ra, amit a mai napig nem értek. Miért kell olyan dolgokat megosztani, ami Isten igazából senkire se tartozik. De végülis: "ű dóga".
Nagyon ki szeretném emelni a MÉRTÉKET. "A mérték az érték." Semmi gondom nincs azzal, ha valaki feltölt egy családi képet, egy jól sikerült nyaralási kompozíciót, de aki túlzásokba esik és összesen 800 db képet tölt fel, abból nekem már az jön le, hogy a Facebook-nak játssza meg az egészet. "Nézd én itt voltam, én megtehetem stb irigykedjetek csak rám." Úgy vettem észre, hogy sokan csak figyelemre vágynak. Így ha valaki felrak egy képet, egy pillanatra a figyelem középpontjába kerül. Minél többen like-olják, annál jobban érzi magát az illető, mert azt a hamis elképzelést alakítja ki, hogy ő rá felfigyelnek és az érdeklődés központjában van. Ami igaz is, addig az ideig, amíg a like-oló nézi a képet. A figyelem energia. Tehát ha valakire gondolunk, akkor a figyelmünket felé fordítjuk, ergo energiát táplálunk felé. Véleményem szerint egyes embereknél kialakulhat ez a fajta energia/figyelemfüggőség pont emiatt.

Mi jár a fejedben?

A spektrum itt is elég széles. Valaki itt próbál enyhíteni a bánatán úgy, hogy megosztja a nagyvilággal mennyire rosszul is érzi magát és közben erőteljes önsajnáltatásba fordul át az egész folyamat. A mondás még mindig igaz: "Oszd meg a bánatod és felére csökken, oszd meg az örömöd és duplájára nő." A szerző valószínűleg nem arra gondolt, hogy a nagyvilágra zúdítsuk rá a bánatunkat, hanem olyan emberrel osszuk meg, akit érdekel is, hogy mi a helyzet velünk.
Valaki szimplán szereti megosztani, hogy hol van, nehogy bárki is rosszul aludjon, hogy éppen ne tudná, hogy X Y-nal néz valamilyen filmet egy plázában. Anélkül már nem is lenne mozi a mozi.
Különbözőek vagyunk. Az én "mániám" például, hogy több futás/biciklizős eredményt megosztok. Ebben viszont az a jó, hogy másoknak viszonyítási alapot adhat, hogy hol tart a fejlődésben (ugyanúgy, ahogy nekem is).

Hozzá kell tenni, hogy nagyon sok szép idézetet is lehet olvasni. Ez különösen jó, főleg ha mély mondanivalója van neki. Az ilyen jellegű megosztásokat szerintem sokan díjazzák. Egyes oldalak nagyon jó cikkekkel állnak elő, amiből szintén hasznos dolgokat tud tanulni az ember.

Események

Talán az egyik legjobb funkciónak mondanám. Iszonyat jól le lehet vele szervezni egy eseményt, meghívni az ismerősöket, tájékoztatni a friss információkról, szavazást kiírni stb. Az egyetlen olyan szolgáltatás, ami tényleg nagyon jó és nem is tudok most belekötni.

Játékok

 Van egy-kettő jó. De ami a legidegesítőbb: az állandó automatikus meghívó küldése. Sokszor az illetékes tudta nélkül küldi el a felkéréseket, ami nagyon bosszantó tud lenni. 

Vírusfeladatok

Igyál meg fél perc alatt fél liter sört és hívj ki másokat. Rakj ki zsiráf profilképet, ha nem tudod a helyes választ. Like-olj és pontozlak. És még sorolhatnám tovább és tovább az értelmetlenebbnél értelmetlenebb "feladatokat". Egyedül ami tetszett az a következő volt:
"Az első tíz ember, aki kommentel ehhez a bejegyzéshez, valamikor az évben kapni fog egy apró meglepetést tőlem. Valami sütöttet, fabrikáltat, egy képeslapot vagy valami más kedvességet. Valami olyat, amit szeretettel készítek vagy választok ki. A meglepetés érkezésének időpontja nem fix, és ha kifundáltam, akkor sem fogom elárulni, csak annyi biztos, hogy valamikor ebben az évben fog érkezni.
Egy plusz feladatod van a kommentelésen kívül: ugyanezt az ajánlatot kell tenned a saját FB-státuszodban. Csináljunk valami kedves dolgot 2014-ben bármiféle különösebb ok nélkül, csak úgy."

Az ilyenek feladatok frappánsak, és az ember jót is tesz közben. A legjobb benne: csak úgy. Miért kellene bármilyen ok is, hogy meglepjünk egy másik embert akármivel is? Kell ahhoz születésnap vagy névnap? Akkor az ember előre számít, sőt el is várja. Remélem a közeljövőben több ehhez hasonló feladattal fogok találkozni.

Születésnap

Legálszentebb dolgoknak tartom a Facebook-on. Eszünkbe se jutna felköszönteni a másikat, ha nem lenne kiírva, hogy születésnapja van az illetőnek. Ráadásul az oldal még figyelmeztet is bennünket, hogy nyugodtan írhatunk az idővonalára. Egy sablonos, "közelező" jellegre degradálja le az egyén ünnepét. Arról nem is beszélve, hogy olyanok is felköszöntik, akik lehet nem is köszönnek neki az utcán. Akinek van kedve kipróbálhatja a következőt: egy héttel a születésnapja előtt vegye le a kijelzési beállítást és tiltsa le az üzenőfalát. Ha ekkor is 50-60 ember ír, akkor az igen, Rád tényleg sokan gondolnak.
Arról nem is beszélve, hogy az ünnepeltnek is teher lesz a "köszönöm" 60 millió permutációját leírni minden egyes hozzászóláshoz. Lásd: "köszi, köszönöm, köszönöm szépen, köszi :), kösziii :)))" és társaik. De aki okos, az elintézi egy perc alatt az egészet: mindenhol megnyomja a kis felfele mutató hüvelykujjat vagy szimplán kiírja, hogy "köszönöm mindenkinek, aki gondolt rám."

Chat

Hello szia mi a helyzet nemsok semmi. Ismerős a történet? Talán igazat is mond a másik. Semmi nem történt vele. De ez csak azért lehet, mert az adott nap nem volt JELEN az életében. Mindig máshol volt fejben, sosem ott, ahol éppen volt. Nincs ezzel semmi baj, az ő élete.
Viszont vannak olyan emberek is, akikkel mind Facebook-on, mind élőben nagyon jól el lehet beszélgetni értelmes, építő jellegű témákról. Ha esetleg van ilyen ismerősöd/barátod, akkor azt tudom tanácsolni, hogy nagyon becsüld meg. Ritka kincs az ilyen ember.

Ne feledjétek: a Facebook csak egy eszköz. Csak rajtatok múlik hogyan és mire használjátok fel. A késsel is lehet ember életeket kioltani, viszont kenyeret is lehet vele vágni. A döntés mindig is a ti kezetekben volt és lesz is.
Lehet kicsit negatív hangvételű lett ez a bejegyzés, de ez az én személyes JELENLEGI véleményem, ami később természetesen változhat. Törekedtem a pozitív dolgokat is kidomborítani. Észrevételeket, tapasztalatokat szívesen várok, mint mindig.

Szép napot és életet kívánok nektek!

RicHi

A mókuskerék effektus

Sziasztok!

Először is szeretnék nagyon sok boldog új évet és egy nagyon szép életet kívánni! Sajnos az elmúlt időben nem nagyon volt időm frissíteni a blogot a sulis teendőim miatt. Viszont most ezt a hiányosságomat szeretném pótolni.

Tegnap néztem egy nagyon érdekes előadást Müller Péter tolmácsolásában. A téma: boldogság nyomában. Ez egy különösen izgalmas és mindenkit érintő téma, ami talán nem is lehetne aktuálisabb. Mit jelent a boldogság, hogyan lehet erre az állapotra tartósan szert tenni? Néha-néha felvillan bennünk egy boldog pillanat, de az rögtön, esetleg pár nap múlva el is illan. Hogy miért? Mondok egy nagyon egyszerű példát. Boldog lennél ha nyernél a lottón? Valószínűleg amikor megtudnád, akkor igen. De később jönnének a gondok: megjelennének a régi "barátok", attól rettegnél, hogy mikor törnek be hozzád, vagy éppen mikor rabolnak ki. A hihetetlen sok pénzzel nagy valószínűséggel nem tudnál mit kezdeni, egy óriási felelősség zuhanna a nyakadba.
De hogy jön a mókuskerék a boldogsághoz? Ha jobban megnézzük az életünket, akkor egy nagy mókuskerék. Elmegyünk dolgozni/iskolába, hazamegyünk, tanulunk, pihenünk és alszunk. A hétnek az öt napja nagyon hasonlóan telik. Monotonon és változatosság mentesen. Ezt a mókuskereket nagyon szépen forgatjuk az életünk folyamán. Egyre jobban pörgetjük, de valahogy sehova se jutunk. Hogy miért? Azért, mert az egész egy óriási nagy illúzió. Hasonlóan, mint a szobabicikli. Tekeri az ember, de nem halad vele sehova. Ez annyiban másabb, hogy a biciklinél legalább tudjuk, hogy nem jutunk el vele a világ végére.
Ezután jöhet a szörnyű felismerés, hogy leélünk úgy egy életet, hogy valójában nem is éltünk igazán, hanem biorobotként dolgoztuk végig az életünket. Néha az embert éri egy kellemes pillanat, amikor megállítaná az időt és ott maradna. De egyre kevesebb ilyen van és lesz. Panaszkodunk, hogy mi nem jó, ahelyett, hogy próbálnánk a jóra fókuszálni. A legtöbb energiánkat annak elemzésére pazaroljuk el,  hogy mi miért nem jó. Nem jó a vasút, nem jó az oktatás, nem jó a család, nem jó a gyerek az iskolában stb. Igen, hallom is, hogy mit gondolsz most. Hogy akkor én is ezt csinálom? Sajnos igen, velem is előfordul. Nagy erő kell ahhoz, hogy az ember valahogy pozitívan irányba terelje az ilyen jellegű társalgásokat. Nagy valószínűséggel azért tesszük ezeket, mert legalább ilyenkor van valami közös téma. Talán ez az egyetlen ok. Ebben egyetértenek az ember. Szar a világ és csak szarabb lesz. A mókuskereket meg tekerem és tekerem, de sehova nem haladok vele. Viszont van erre megoldás, ami pofon egyszerű. Az illúzió abban rejlik, hogy a mókus is azért tekeri a kerekét, hogy feljusson a csúcsra. De ez sose fog sikerülni neki. Nekünk is ez a hajtó illúzió, hogy feljussunk arra a bizonyos csúcsra. Mindenki ott akar lenni: gazdagon, szépen, elégedetten. De vajon biztos olyan jó ez? Szeretnél például sztár lenni? Gondolj bele: mindenki megbámulna az utcán, autogrammot kérne tőled. Az elején talán még örülnél is neki. De pár hónap után már ki se tudnád úgy tenni a lábad, hogy ne akarna valaki közös képet csinálni veled és kirakni a Facebookra. A csúcson lenni nem biztos, hogy olyan jó. Jöhet a kontra: jó rendben, ez mind szép és jó. De ha megállok, akkor lemaradok. A válaszom erre: igen lemaradsz attól a csordától, ami a szakadék fele menetel. Ahogy írtam már egy előző bejegyzésembe a csorda szelleme nem más, mint a következő párbeszéd:

- Te, hé figyelj! Merre megyünk?
- Nem tudom, de hátul biztos tudják, mivel ők tolnak minket!

- Hé.. Merre megyünk?
- Mittudomén?? Az elsők biztosan tudják!

Mókuskerék effektus

A mókuskerék leállítása egyenlő a békével. A világ elfogadása olyannak, amilyen. Nem ítélkezni, hanem megváltozni belül. Ha az ember megváltozik belül, akkor megváltozik körülötte a légkör és a körülötte lévő emberek is. Tény, hogy az egész világot nem képes egy ember átalakítani. De a környezetünket képesek vagyunk pozitív irányba terelni akármikor. Legyen az egy kedves gesztus, egy mosoly, egy apró ajándék. Sajnos a mai világunk ott tart, hogy ha az ember ad valamit, akkor egyből jön a kombinálás: "ez biztosan akar valamit, miért ad nekem bármit is, mikor én nem adtam neki semmit." Bizalmatlan világban élünk. Sajnos nem ok nélkül. A TV-ben számtalan olyan esetet hallani (félelemkeltés a köbön), amikor azt ecsetelik, hogyan verték át az embereket. Érdekes... nagyon ritkán lehet hallani, amikor valami jó is történik. Általában az ember az Interneten fut ilyennel össze.
Biztosan te is leállítottad már az életed folyamán a mókuskerekedet. Ebben majdnem biztos vagyok. Gondolom voltál már buliban. Ott jól érezted magad, nem gondoltál a problémáidra, a vizsgákra, a be nem fizetett számlákra. Egyszerűen élvezted az életet és a létezést. Sajnos azt nevelik belénk, hogy ez múlandó, pillanatnyi dolog. Légy racionális és menj dolgozni, mert különben nem fogsz megélni. Tekerd a mókuskereket! Nézz szét! Akik feljutottak a csúcsra, mi lett belőlük: alkohollal vagy droggal enyhítették a szenvedésüket. Azt hitték jó lesz nekik fent. Mennyi énekes halt meg drog túladagolásban. Nem szeretnék általánosítani. Természetesen tisztelet a kivételnek.
Amikor egy pillanatra megállunk... és szétnézünk magunk körül... mit látunk? Egy csomó embert, bedugott fülesekkel,  akik éppen tartanak valamerre. Szinte ugyanazon az útvonalon, minden egyes reggel. Hogy meg lehet-e törni ezt a monoton szituációt? Persze! Adj egy csokit egy BKV ellenőrnek. El sem tudod képzelni mekkora láncreakciót indítasz el vele. Megállítod az eszét! Az pedig egy áldás. Mert akinek megáll az esze, az nem a jövőben, nem a múltban, hanem az egyetlen létező valósában... a JELENben van. Meg fog állni az esze, nem fogja tudni hova rakni a dolgot. Lehet ezután jó kedve lesz és mosolyogni fog. Ezt a mosolyt átadja minden egyes embernek, akinek megnézi a jegyét. Aki pedig figyelte is az ellenőr arcát... az is tovább fogja adni, hogy "jéé ilyen mosolygós ellenőrt még nem láttam". Az apró dolgok óriási dolgokra képesek. Akár egy csoki, akár egy mosoly.
Talán az a legszomorúbb az egészben, hogy egy csapatban játszunk, mégis úgy haladunk el egymás mellett, hogy az valami eszméletlen. Nem akarok álszenteskedni, mert én is ugyanúgy elhaladok egy könyörgő koldus mellett. Ilyenkor persze beindul a racionális agy egyből, hogy felmentse az ember magát: ő okozta magának, biztos elitta a pénzét, ha adok neki úgyis elissza azt is. Nem tudom... annyira nézőpont kérdése az egész, hogy hogyan tekintek erre az egész szituációra. Remélem egyszer sikerül majd valami okosat kitalálni, amivel tényleg lehetne valahogy segíteni. Mert a pénz adás az sajnos egy ideiglenes megoldás. Kap, elkölti, holnap újra koldul. "Ne halat adj az éhezőnek, hanem tanítsd meg halászni!" szól a mondás. De ne is menjünk ennyire messzire. Ha odafigyelünk a saját környezetünkre és gondolkodásunkra, az már bőven elég. Szemléletváltásról szól az egész. Tartós szemléletváltásról. Amihez IDŐ, TÜRELEM és ENERGIA kell. Nem kis munka, de szerintem megéri. Szép apró lépések. Kezdve egy mosolytól, akár egy kedves szóig. A mókuskereket bármikor le lehet állítani. A kérdés már csak az, hogy szeretnéd-e és hajlandó vagy-e érte változtatni. Egy apró fogaskerék vagy az élet szerkezetében. Egy fontos elem azzal a rendkívüli képességgel, hogy képes vagy hatni az egészre. Ahogy a hülyeség és a szenny is képes terjedni... a jó miért nem? Ugyanakkora energiabefektetést igényel, csak egyszerűen az irányt kell megváltoztatni.
Nehogy azt hidd, hogy bárkinek is meg kell felelned. Egyetlen egy ember van akinek meg kell, az pedig saját magad. Amikor majd lepereg előtted az életed filmje, akkor bánni fogod, hogy így élted le ezt a színdarabot. Ugyanis céllal jöttél ide. Amíg ezt nem teljesíted, addig újra és újra itt leszel ráadásul új feladatokkal. Hasonló ez, mint az egyetem. Minden tárgyat meg kell csinálni a diplomához. Ha elbukod, attól még jön a következő. Az élet is valami hasonló lehet. Egy tárgy, egy élet. Egy élet, egy fő cél. Hogy mik ezek a célok? A feladat rád vár, hogy kiderítsd. Talán nekem az egyik között az szerepel, hogy most ezt írom és te már itt tartasz az olvasásban. Lehet benned is megszólal egy hang, ami szinte ordít benned, hogy valami nem stimmel. Az élet nem olyan, mint ahogyan mondják. Többről szól és több értelme van. Valahol belül érzed, de próbálod tagadni. Előbb-utóbb jönnek a pofonok és terelni fognak a megfelelő útra. Természetesen ha makacs vagy és rugalmatlan, akkor egy nagyon keserves élet fog rád várni. Viszont ha odafigyelsz a gondolataidra és cselekedeteidre, akkor egy remek és élvezetes élet elé fogsz nézni. A döntés mindig is a te kezedben volt, van és lesz. Ha eljutsz arra a szintre, hogy nem másokat hibáztatsz a jelenlegi helyzetedért, onnantól indul a gyökeres változás. Onnantól kezdve a kezedbe veszed az irányítást és felelősséget vállalsz a saját tetteidért. De ez csak egy lépés. Az út hosszú, izgalmas és érdekes.
Néha állítsd meg a mókuskereked és gondold át az életed, gondold át a dolgaidat. Meg fogsz döbbenni, mekkora hatással lesz rád és másokra. Először hülyének fognak nézni. De ők is el fognak gondolkodni, hogy miért csinálja. Ez viszont jó! Megállítod a mókuskereküket és elgondolkodnak a tetteden. Újabb pozitív láncreakció. Sajnos sokszor azért akadunk le dolgokon, mert nem gondoljuk tovább vagy mert negatív tévhiteket ültettek el belénk. Be kell vallani rengeteg ilyen tévképzet van. Nem sorolnám ezeket, szerintem sokan tisztában vagytok vele.

Mára ennyit szántam gondolatébresztőnek. A következő blogbejegyzés is megszületett a fejemben, aminek a témája a Változás lesz. Remélem akkor is velem fogsz tartani és köszönöm, ha eddig elolvastad!

Minden jót és egy lenyűgözően szép életet kívánok neked!

Baráti üdvözlettel:

RicHi