Elfogadás, elengedés

Sziasztok!

Az életünk folyamán nagyon sok esemény történik velünk. Ezek lehetnek "jók" vagy "rosszak". Szándékosan teszem ezeket a szavakat idézőjelbe, ugyanis egy esemény nem jó vagy rossz, hanem szimplán csak esemény. Egy semleges történés. A megfigyelő dönti el, címkézi fel, hogy jó-e vagy rossz. Ahogy már sok példában említettem a kés se jó vagy rossz, egyszerűen csak kés. A felhasználója dönti el, hogy kenyeret ken vagy pedig embereket mészárol le vele.

Mit is jelent az elfogadás? Mindenki hasonlóképpen értelmezi? Nyilvánvalóan nem, mivel akkor nem lenne ennyi félreértelmezése magának a szónak. Sokan összekeverik az elfogadást a belenyugvással és egyenértékűnek tekintik, holott a két szó teljesen mást jelent.
Maga az elfogadás azt jelenti, hogy bármi is bukkanjon fel a jelen pillanatban azt teljes mértékben elfogadjuk, azaz nem állunk ellent neki. De első olvasásra ez sem tűnhet elég pontos megfogalmazásnak, ugyanis sokan azt hiszik, hogy az elfogadás egyenlő a nem cselekvéssel, ami nagyon nagy tévedés. Felmerülhet a kérdés, hogy ha megtámadnak, akkor fogadjam el és ne álljak ellen? Nem, abszolút nem erről van szó. Az elfogadás nem egyenlő a nem cselekvéssel. Az elfogadás egy mentális állapot, ami nem áll ellen a pillanatnak, nem akar máshol lenni, nem siránkozik, hogy bárcsak ne így lenne.
Két példával szeretném jobban szemléltetni a dolgot. Tegyük fel, hogy túlsúlyosak vagyunk. Ebben a helyzetben kétféle mentális állapottal reagálhatunk: elfogadással vagy belenyugvással. Belenyugvás esetén ugyan tudomásul vesszük a helyzetet, viszont nem vagyunk hajlandóak változtatni ezen. Amivel még nem is lenne baj. A probléma akkor kezdődik, amikor beindul az elme gondolatgyára, hogy milyen lenne ha megszabadulnánk a feles kilóktól, fantáziálunk róla viszont nem teszünk ezért semmit. Tehát ilyenkor megy a siránkozás és a tudomásul vétel nem megy át aktív cselekvésbe. Elfogadás ezzel szemben teljesen más. Elfogadás esetében az egyén teljesen mértékben és BÉKÉBEN elfogadja ami VAN. Nem csatol hozzá felesleges gondolatokat (úgyse tudok lefogyni, nekem úgyse sikerülhet, ezek a dolgok nem működnek), 100%-ban elfogadja a jelenlegi helyzetet. Ezután jöhet az aktív cselekvés, hogy mit szeretnénk tenni annak érdekében, hogy visszanyerjük normális testsúlyunkat. Tehát ilyen szempontból óriási jelentősége van annak, hogy melyik mentális állapottal állunk hozzá egy adott szituációhoz. Végül is az lenne a legjobb, ha folyamatosan az elfogadás állapotában lennénk. Ez tulajdonképpen egyenlő a teljes megadás állapotával. Ebben az esetben szintén félre lehet érteni a dolgot. Itt nem a feladást értem, amikor kevés energiát rakunk egy feladatba, holott teljesítményünk lehetővé tenné, hogy sokkal többet fektessük bele és ennek ellenére megfutamodunk a kihívástól. A megadás = folyamatos elfogadás az élettel szemben. Amit hoz az élet, annak nem állok ellent mentálisan, mivel ez az ellenállás okozza a legtöbb szenvedést és feszültséget (nem mellesleg ez az ego éltetője).
Viszont térjünk vissza egy másik példára: szakítás. Itt most vegyük bele egy barát, barátnő, lelki társ elvesztését. Nézzük meg itt mi a helyzet az elfogadással és belenyugvással. Aki elfogadja, ami történt az teljes mértékben tudomásul veszi az adott állapotot békével. Ez nem azt jelenti, hogy nem érezhetjük magunkat rosszul és reményvesztettnek. Ilyenkor ezek az érzelmek természetesek. A probléma akkor kezdődik, amikor elkezdjük magunkat ostorozni: "de hülye voltam, máshogy kellett volna csinálnom, miért kellett így lennie, ezt érdemlem?, milyen rossz az élet, mindig csak szenvedek" és hasonló gondolatok. Talán ismerősek lehetnek. Felmerülhet a kérdés, hogy ezt is el lehetne fogadni? Akkor hogy is van ez?
Ha teljes mértékben elfogadjuk az érzelmeinket és NEM csatolunk hozzá mentális gondolatokat, az az elfogadás. Persze ez nem ilyen egyszerű. Ha fel is lépnek, akkor aki résen van egyből észre fogja venni és belátja, hogy ezek a gondolatok nem viszik előre. Belenyugvás esetében marad a nemcselekvés, önsajnálat és az ördögi kör fenntartása. Belenyugszik ugyan az egyén, de semmit nem tesz annak érdekében, hogy kikerüljön a gödörből.
Egyszerűnek hangzanak a fentiek, de mégsem annyira egyszerűek. Aki erősen kondicionálva van és napról-napra ugyanazt a viselkedés-mintával él, annak nehéz lesz az átállás, ugyanis egy teljesen másfajta életszemlélet kell beépítenie az életébe. Ez is a fejlődés (emlékezés?) része. Amikor az ember él az elfogadás képességével, akkor egyben felelősséget is vállal a saját életéért. Ekkor óriási nagy teremtő erő kerül vissza a kezébe. Mint minden mást is, ezt is sokat kell gyakorolni. Először kudarcot vallhatunk, de ha már észrevesszük, hogy feleslegesen agyalunk egy dolgon, akkor már az óriási előrelépés.
Lehet bennem egy olyan rész, aki magától gondolkodik? Aki valamilyen szinten ellenem dolgozik? Vagy csak próbára tesz? Ha meg tudom figyelni, és észre tudom venni, akkor az nem lehetek én. Részem ugyan, de nem ÉN vagyok.
Tegyük fel, hogy van egy kocsink. Kiválasztjuk egy szalonban, olyat amilyet szeretnénk. Beleülünk, kipróbáljuk. A szerződésben viszont az áll, hogy addig nem szállhatunk ki belőle, amíg totálkáros nem lesz. Viszont van egy bónusz dolog. Mindig mellettünk lesz egy beszélő gép, ami bármikor megszólalhat és tanácsokat adhat, beleszólhat a vezetésünkbe, biztathat vagy pedig elveheti a kedvünket. Beülünk tehát és elkezdjük az életet. Vannak rajta műszerek, visszajelzők. Mi irányítjuk a kocsit, de tudjuk, hogy nem mi vagyunk a kocsi. Elromolhat, felforrhat a víz, de a kocsi még mindig nem én vagyok.
Kérdezem én... Ha ennél a hasonlatnál maradunk, és a kocsi a testünk, akkor ki a sofőr? Ki a beszélő gép? Ki vagyok ÉN?
Előző írásaimban megpróbáltam ezekre rávilágítani, de mindenkinek egyénileg kell ezekre a dolgokra rájönnie. Kicsit eljátszani ezekkel a mélyebb kérdésekkel és gondolatokkal.

A címben említettem az elengedés fogalmát, viszont erről még nem említettem egy szót sem. Nem véletlenül vettem ide, ugyanis a kettő szoros összefüggésben van. Mit értünk elengedés alatt? Elengedés az, amikor "lerakjuk a poharat (lásd: Tedd le a poharat!)". Elengedés, amikor szeretünk valakit és hagyjuk, hogy más valakivel élje az életét, mert velünk esetleg nem boldog. Az elengedésben van egy mélyebb szeretet. Egy tiszta bartell-mentes szeretet. Amikor megbocsátok valakinek, akkor elengedem a negatív köteléket, ami kettőnket összeköt és ilyenkor óriási energia szabadul fel. Az elengedés egy békés, felszabadító folyamat. Beszélhetünk itt negatív gondolatmintáktól való megszabadulástól vagy akár egy kapcsolat elengedéséről. Tehát ez egy nagyon lényeges dolog az életünkben, amit gyakrabban kellene alkalmazunk azért, hogy egy boldogabb életet élhessünk. Hogy nehéz-e elengedni? Kérdezem én: nehéz lerakni egy 50kg-os súlyt? Vagy egy 100kg-osat? Ha valaki elhiteti velünk, hogy ha nem rakjuk le akkor szenvedni fogunk, akkor nyilván nehéz lesz, mert kötődést alakítottunk ki a súlyokkal. Esetleg mi magunk kötözzük magunkat a súlyokhoz, ha nem is szándékosan. Azt hisszük, hogy nehéz.
"Vele vagyok boldog, soha többé nem lesz boldog életem, nem akarom elengedni." Az elengedést a félelem gátolja meg. A "mi lesz velem?". Kérdem én: ez szeretet? Ez csak az ego játéka és elhiteti velünk milyen nehéz is elengedni. Persze az elengedéshez is kell idő. Az nem mindegy, hogy valaki egy hónapig nem tud elengedni valakit/valamit, vagy pedig egy évig. Amikor kikukucskálunk a dobozból, egy teljesen új világ fog elénk tárulni.

Csodás szép napot/estét kívánok!

RicHi