Az időutazó története I. rész

Sziasztok!

Egy rövid történetet szeretnék veletek megosztani egy időutazóról.

Történt egyszer, hogy egy földi utazó elkeseredetten bandukolt egy elhagyatott úton, ahol kereste az élet értelmét. Nem találta a helyét, nem érette a saját életét és főleg azt nem, miért tart ott most ahol. Egyszer csak a semmiből egy bozontos hajú, ősz öregember jelent meg. Az utazó nem tudta mire vélni a dolgot, ezért megszólította:
- Üdvözlet jóuram! Mi jót csinál ezen az elhagyatott úton? Azt hittem erre a madár se jár.
- Ezt én is kérdezhetném tőlem fiam. Nem emlékszel rám? Már találkoztunk nem is olyan régen.
- Összekever valakivel. Ilyen öreget, mint te nem felednék el.
- Nem találod a helyed igaz? Még mindig nem találod? Keresed az élet értelmét és célját.
- Honnan tudja? - hökkent meg a vándor.
- Sok mindent tudok, amit te még nem. Már sok lehetőséget adtam, de nem még mindig nem akarsz élni vele. - csóválta fejét az öreg.
- Lehetőséget? Miről beszél? Nem látja? Az életem romokban hever, nem tudom merre tartok, egyáltalán mit kellene kezdenem az egész élettel, életemmel.
- Talán tudok segíteni... megint. Viszont sose figyelsz a jelzőtáblákra. Nem bízol magadban és nem hallgatsz a belső bölcsességedre.
- Megint? Ezt hogy érti?
- Ahogy mondtam, már találkoztunk. Csak te nem emlékszel.
- Ez így van, nem emlékszem rád. Ráadásul nem hallom az általad nevezett belső bölcsességemet sem. Csak az emberek szavait, gondjait, bajait és az élet zaját érzékelem.
- Itt a nagy probléma. Ha sikerül ezeket kizárnod, akkor hallhatod meg igazán a belső hangodat. Ami nem is igazából egy hang, hanem egy érzés. Megérzés. Egy belső iránytű.
- De annyi mindent elrontottam. Hogyan hozhatnám helyre?
- Tudok neked segíteni, viszont ahhoz, hogy tudjak, el kell fogadnod a játékszabályaimat.
- Mégpedig?
- Vissza tudlak küldeni a múltba. Ahova csak szeretnéd, hogy kijavítsd a hibáidat. Mivel a lelked mindenre emlékszik, ezért a belső hangod jóval erősebb lesz, mint eddig volt. Viszont ki kell törölnöm a tudatos elmédből azt, hogy én visszaküldtelek és egyáltalán találkoztunk.
- Szóval ezért mondta, hogy már találkoztunk.
- Persze. Már sokszor jártál itt.
- Pontosan hányszor?
- Ez a 10. alkalom.
- Szóval 10-szer vallottam kudarcot?
- Nem nevezném kudarcnak. Inkább tanulási folyamatnak. Minden ami veled történik az tanító jellegű. Az élet egy iskola, ráadásul az egyik legnehezebb. Beleegyezel, hogy újra visszaküldjelek?
- Nem is tudom. Mi van ha megint kudarcot vallok?
- Nem fogsz, ettől nem kell félned. A végén úgyis jóra fordul minden és rájössz, hogy az egész mindenség érted volt mindig is, még ha az események nem ezt támasztották alá. Nincs jó vagy rossz. Minden jó, csak mi egyes szituációkat negatívként élünk meg. A legnagyobb pofonok erősítenek meg minket igazán és tanítanak a legtöbbre. Ezt sose feledd.
- Értem... Akkor vissza szeretnék menni. Vissza... a múltamba.
- Figyelmeztetlek. Nem fogsz semmire se emlékezni, csak a megérzéseidre hagyatkozhatsz.
- Rendben.
- Gyere velem...
Ezután az öreg elvezette egy elhagyatott kis faházhoz a vándort. Kinyíltak az ajtók majd megpillantott egy csodálatos, rozsdamentes acélból készült autót.
- Dehisz... dehisz.. dehiszen.. ez egy....
- Igen, ez egy DeLorean. Ha időgépet építünk egy kocsiból, miért ne adjuk meg a módját?
- Csodálatos!
- Pontosan hova is megyünk? -kérdezte az öreg.
- 5 évvel vissza.
Ezután az öreg visszavitte a vándort a múltba. A vándor nem emlékezett semmi és a saját ágyában ébredt fel. Emlékfoszlányok maradtak, de azt hitte csak álmodta az egészet.

Hogy vajon sikerül-e az időutazónak megváltoztatnia az életét és hogy milyen hibákat követett el, a következő részben kiderül.

További szép napot kívánok!

RicHi